Close
Európa legforgalmasabb reptere korlátozással készül az őszre

Európa legforgalmasabb reptere korlátozással készül az őszre

Nem bíznak abban, hogy enélkül megfelelően ki tudják szolgálni az utasokat.

A Heathrow korábban szeptember 11-ig százezer főre korlátozta a naponta induló utasok számát, most pedig ezt a limitet egészen október 29-ig, az őszi szünetig meghosszabbította.

Mint Ross Baker, a reptér operatív igazgatója elmondta,

a limitet akkor tudják feloldani, hogyha rendelkeznek a szükséges erőforrásokkal, hogy olyan szolgáltatást nyújtsanak az utasoknak, amilyet megérdemelnek.

Ha ez a megadott dátum előtt bekövetkezik, akkor megszüntetik a korlátozást.

Idén egyébként a Heathrow ismét a világ legforgalmasabb repülőterévé vált, a május 16-i héten például nem kevesebb mint 761 756-an utaztak át rajta, miközben a Nyugat-Európába irányuló légi forgalom megháromszorozódott 2019 azonos időszakához képest.

A Heathrow mellett ugyanakkor több más repülőtér, a frankfurti, az amszterdami Schiphol és a londoni Gatwick is utasszámkorlátozást vezetett be. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyes járatokat törölhetnek, és akár áremelkedésekre is lehet számítani a menetrendritkítások miatt.

Eközben a helyzet Portugáliában sem egyszerű, és bár idén mindenhol nehezített a pálya, bizonyos repterek mégis jobban kezelik a helyzetet, mint mások.

(Forrás: CNN, képek: Unsplash)

london | korlátozás | reptér | limit | heathrow

FOLYTASD EZZEL

Ezt a két koncertet vétek lenne kihagyni az ősszel

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram