Csütörtöktől részlegesen lezárják a budai rakpartot

A Lánchíd-felújítás előkészítésének részeként függesztett állványzatot építenek, emiatt csütörtök, péntek és szombat éjszaka lezárják a Budai alsó rakpartot a Döbrentei tér és a Halász utca között.

A BKK bejelentése szerint  folyamatosan és ütemezetten épül a Lánchíd függesztett állványzata, a pesti nyílásnál lévőt kedden üzembe helyezték, és már szerelik a budai hídnyílás függesztett állványzatát is.

Az állvány Budai alsó rakpartot érintő szakaszát június 3. és 5. között állítja össze a kivitelező A-Híd Zrt., így a Döbrentei tér (Erzsébet híd) és a Halász utca között

csütörtök, péntek és szombat 22 órától hajnali 6 óráig lezárásra kell számítani.

Erre azért van szükség, mert az útpálya fölött biztonságosan állványt építeni csak úgy lehet, ha ott közben nem közlekedik senki.

A közúti forgalomnak várhatóan 2022 decemberében adják vissza majd a hídpályát, a gyalogos járdák azonban a munkák 2023-as befejezéséig munkaterületek maradnak. A kivitelezési munkák előreláthatóan 2023 augusztusában fejeződnek be, ezután kezdődhet a műszaki átadás-átvételi eljárás. A cél, hogy a felújított Lánchidat Budapest a 150. születésnapjára átadják.

Ez is érdekelhet:

Tizenöt hihetetlen híd, amin élmény gyalog áthaladni

Van valami egyészen különleges varázslat abban is, ha gyalog kelünk át rajtuk.

magyarország | részleges lezárás | budapest | rakpart | buda

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom