Close
Budapest egyik legszebb rooftop bárja felpörgeti a fővárosi nyarat

Budapest egyik legszebb rooftop bárja felpörgeti a fővárosi nyarat

Az Andrássy úti Párisi Nagy Áruház tetején, körülbelül öt éve nyílt 360 Bar olyan ikonikus turistaszpot lett Budapest szívében, amit a pazar panoráma miatt az egyszerű városi ember is időről időre szívesen meglátogat. A formabontó, téli igluk után most városi dzsungellé változott a terasz, és akad még pár izgalmas újdonság, amiért érdemes körülnézni 36 méter magasan.

A néhány hete megnyitott szabadtéri bárban például néhány új, frissítő koktélt is mixeltek, meglehetősen szimpatikus elvek mentén:

„Szeretjük, ha a vendégeink érzik a prémium minőséget, de nem kell órákat várniuk, amíg megkapják a rendelésüket. Éppen ezért igyekeztünk úgy kialakítani a nyári signature koktél kínálatunkat, hogy a hely befogadóképességéhez mérten viszonylag könnyen elkészthető italok szerepeljenek az itallapon, de mégis különleges összetevőkkel fűszerezzük azokat” – mondta a koncepcióról Bodnár Viktor üzletvezető.

Így született meg például a Hendricks ginnel, uborkával, kakukkfűvel, lime-mal és egy kis bodzasziruppal készített Deep Dive, a hétéves rummal, tojásfehérjével, vörösborral, csokoládé bitterrel és cukorsziruppal kevert Higher Ground, és a málnával készített whiskeys csoda, a Skinny Dip is.

Ha koktélozás vagy borozás közben esetleg megéheznénk, tíz különöző szezonális fogás közül válogathatunk, legyen szó a karamellizált hagymával és zöldbors mártással, rukkolával készült Pepino Burgerről, a Pulled Pork Ciabattáról, a sült tintahalkarikáról, vagy akár a garnélás 360 Bar salátáról.

Külön jó pont, hogy a 360 Bar is beállt a környezettudatos szórakozóhelyek sorába, úgyhogy ne is szamítsunk rá, hogy műanyag pohárban, szívószállal kapjuk majd az italunkat.

A spontán koktélozásokon túl elég sok zenei program miatt is érdemes megnézni, milyen az élet a város felett. Havonta egyszer érkezik például a Secret Garden Daytime, a nappali bulisorozat, ahol délután kettőtől másnap hajnalig zöld oázissá alakul a terasz, dj-vel, buborékgéppel, trópusi növényekkel és mini medencével fokozva a nyári őrületet.

Hát, nem véletlenül szeretjük ezt az időszakot annyira…

Ez is érdekelhet:

(Fotók: 360 Bar)

vendéglátás | bár | panoráma | Párisi Nagy Áruház | étterem

FOLYTASD EZZEL

Háromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain

Amikor megérint a prémium autózás érzése – a Pappas Auto három évtizede hazánk élvonalában

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram