A Budapest Fotófesztivál igazi különlegességgel és egyben közép-európai premierrel nyitja meg 2019-es rendezvénysorozatát február 28-án a Műcsarnokban (a kiállítás március 1-től látogatható).
A harmadik éve megrendezett fesztivál nyitókiállítását David Lynch, az amerikai függetlenfilm élő legendája, rendező, forgatókönyvíró, festő és zenész jegyzi. Mint ahogy már mi is megírtuk, a David Lynch: Small Stories / Kis történetek című fotókiállítása március 1. és június 2. között látható a Műcsarnokban, a kiállításhoz pedig izgalmas tárlatvezetések és programok kapcsolódnak majd.
A Fesztiválközpont – Budapest Projekt Galériában a francia és a portugál fotóművészet kerül fókuszba a Fesztivál saját szervezésében és kurátori nézőpontjából megvalósuló kiállításain, melyen a budapesti Francia Intézettel és a Frankofón Fesztivállal együttműködésben, Gilles Roudiere, a kortárs francia fotográfia középnemzedékéhez tartozó művész három sorozatából összeállított anyaga látható. Március végén nyílik a modern portugál fotográfia négy képviselőjének csoportos kiállítása a Camões Intézet – Portugál Nyelvi Központ programjaként.
2019-ben a sajtófotó műfajával színesedik a program, a 37. Magyar Sajtófotó Pályázat díjnyerteseinek munkái a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban láthatók, továbbá a nemzetközi fotográfia számos kiállítással képviselteti magát. A kortárs magyar fotográfiát a budapesti galériák reprezentálják, Fresh meat címmel a BPF és a Hybridart Galéria közös felhívásán a harmincöt év alatti fotográfusok munkáit ismerhetjük meg, az Artphoto Galériában Kerekes Gábor fotográfusra emlékeznek kortárs fotográfusok képein keresztül, a TOBE Galéria három kiállítása között Robitz Anikó legújabb munkáit, a Várfok Galéria Négyszemközt című tárlata pedig a világhírűvé vált, magyar származású Lucien Hervé és Rodolf Hervé fotográfiáinak különleges válogatását mutatja be.
A pszichedelikus és szürreális, vad és inspiráló, könnyed és játékos esemény közel negyven kiállításnak, a fesztiválközpontban megvalósuló számos szakmai és közönség programnak ad helyet február 28. és április 20. között.
(Fotók: Budapest Fotófesztivál)
Budapest FotóFesztivál | kortárs | fényképek | program | david lynch | esemény
Luxus ízek, felejthetetlen pillanatok – Így válassz tökéletes szeszes italt karácsonyra
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!