Nem érdemes a hétvégén autóba ülni Budapesten: lezárják a fél várost, ezeket az utakat érinti

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek ma délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A police.hu oldalon megjelent tájékoztatás szerint 15 órától 20 óráig szakaszosan és időszakosan lezárásokkal lehet találkozni az  első, az ötödik, a hatodik, a kilencedik, tizedik, tizenharmadik és tizennegyedik kerületben.

Az érintett útvonalak a Soó Rezső sétány – Räde Károly sétány – Borbás Vince sétány – Üllői út (felüljáró két sáv, menetirányú sávok) – Üllői út (menetirány szerinti sávok) – Ferenc körút (déli útpálya, szembe a forgalommal) – Petőfi híd (déli útpálya, szembe a forgalommal) – Egyetemisták parkja, Petőfi híd alatt elhaladva budai alsó rakpart – Egry József utca – Valdemar és Nina Langlet rakpart (teljes útpálya) – Raoul Wallenberg rakpart (teljes útpálya) – Friedrich Born rakpart (teljes útpálya) – Döbrentei tér – Attila út (teljes útpálya) – Alagút utca (teljes útpálya) – Alagút (teljes útpálya) – Clark Ádám tér (mindkét irányból) – Széchenyi Lánchíd (teljes útpálya) – Széchenyi István tér (szemben a forgalommal) – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere (menetirány szerinti oldal) – Olof Palme sétány – Zichy Mihály út – Napozórét útvonal.

Az érintett rakpartokat, az Attila utat, az Alagút utcát, az Alagutat és a Lánchidat időszakosan teljes szélességében lezárják.

Nemcsak biciklis felvonulás, de futóverseny is lesz, ami szintén érinti a hétvégi közlekedést. Tilos megállni április 21-én 0 órától 12 óráig a Budapest első, második és tizenharmadik kerületében a Pázmány Péter sétány park felőli oldalán a Goldmann György tér és Magyar Tudósok Körútja között, a Magyar Tudósok Körútja és Goldmann György tér között lévő belső parkolóban, az Ybl Miklós téren lévő parkoló mindkét oldalán a Döbrentei utca és Várkert rakpart között, a Várkert rakpart házak felőli oldalán a Fátyol és az Ybl Miklós tér között, az Attila út vár felőli oldalán az Alagút utca és Sarló utca között, a Budai alsó rakparton a Margit híd alatt lévő északi parkoló területén, a Műegyetem rakparton a Duna felőli oldali parkolósávban és a Tavasz utcai parkoló területén.

Április 21-én 0 órától 14 óráig a tizenharmadik kerületi Népfürdő utca mindkét oldalán a Dagály utca és a Bodor utca között, és az Erste székház melletti kis zsákutca mindkét oldalán a Népfürdő utca és a Moszkva sétány között.

Április 20-án 6 órától 17 óráig, valamint április 21-én 5 órától 17 óráig lezárják a Margitszigeten a Központi utat a Margit híd és az Árpád híd között, április 21-én 7 órától 12 óráig a Budai alsó rakpartot az Üstökös utca és a Dombóvári út között. Április 21-én 7 órától 16 óráig a Pesti alsó rakpartot a Dráva utca és a Jászai Mari tér között.

Április 20-án 14 óra 15 perctől 16 óráig a Margitsziget központi út – Árpád híd (északi oldal, Pest felé) – Népfürdő utca – Pesti alsó rakpart – Jászai Mari téri északi rakparti felhajtó – Jászai Mari tér – Margit híd (északi oldal, Buda felé) – Margitsziget központi út – Rendőrség útja – Hajós Alfréd sétány – Margitsziget központi út útszakaszt.

Április 21-én 8 óra 50 perctől 13 óráig zárva lesz a Margitsziget központi út – Árpád híd (északi oldal, Pest felé) – Népfürdő utca – Pesti Alsó rakpart – Jászai Mari téri északi rakparti felhajtó – Jászai Mari tér – Margit híd (északi oldal, Buda felé) – Margit híd budai hídfő – Árpád Fejedelem útja – Bem rakpart – Jégverem utca – Fő utca – Alagút – Attila út – Apród utca – Ybl Miklós tér – Döbrentei tér – Szent Gellért rakpart – Szent Gellért tér – Műegyetem rakpart – Pázmány Péter sétány – fordító a Magyar tudósok körútja északi ágánál – Pázmány Péter sétány – Műegyetem rakpart – Bertalan Lajos utcai rakparti lehajtó – Budai alsó rakpart – Üstökös utcai rakparti felhajtó – Árpád fejeledelem útja – Tavasz utca – Árpád híd (északi oldal, Pest felé) – Margitszigeti lehajtó – Margitsziget központi út útvonal.

Április 21-én 13 órától 14 óra 45 percig nem lehet közlekedni a Margitsziget központi út – Árpád híd (északi oldal, Pest felé) – Népfürdő utca – Erste székház melletti út – Moszkva sétány – Vizafogó utca – fordító a Cserhalom utca előtt – Vizafogó utca – Népfürdő utca – Dráva utca – fordító a Kárpát utca előtt – Dráva utca – Jászai Mari téri északi rakparti felhajtó – Jászai Mari tér – Margit híd (északi oldal, Buda felé) – Margitsziget központi út – Rendőrség útja – Hajós Alfréd sétány – Margitsziget központi út útvonalon.

Az útvonalakat térképen itt és itt nézhetjük meg.

A ferihegyi reptérre szintén nem egyszerű most kijutni.

(Forrás: Police.hu, Police.hu, MTI, képek: Getty Images, Unsplash)

 

 

budapest | bicikli | felvonulás | kerékpáros | forgalomkorlátozás

FOLYTASD EZZEL

A Duna válasza a rooftop bárokra a Szabadság és az Erzsébet hidak ölelésében

Valódi legenda telefonnal: Polly Dániel és a Xiaomi 14 művészi projektje

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom