A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) elárulta, hogyan készül a télre.
Miközben számos vidéki intézmény kényszerül bezárni az elszálló energiaárak miatt, a budapesti fürdők úgy tűnik, tartják és tartani is fogják magukat. Mint Szűts Ildikó, a BGYH vezérigazgatója a Turizmus.com-nak elmondta, energiaválság-forgatókönyvvel készülnek a télre, de mindent megtesznek, hogy egyetlen fürdőt se kelljen bezárniuk a magas energiaárak miatt.
Mint mondta, a fürdők távhőt, villamosenergiát és földgázt használnak. A földgázra júniusban írták ki a közbeszerzést, de az egyetlen ajánlattevő végül az MVM Next volt, amely az akkori világpiaci árhoz igazította a díjait. Végül 1336 forint/köbméter árszinten kötöttek ki (áfa nélkül). „Ez magasnak tűnhet, de abban az időszakban számtalan nagy fürdő ajánlatot sem kapott szolgáltatóktól".
"Négy fürdőnk van, amelyek gázfelhasználás szempontjából meghatározóak: a Széchenyi, a Gellért, a Rudas és a Lukács, amelyek a gázfogyasztásunk több mint kilencven százalékát igénylik. Amennyiben nem kötünk szerződést, ami a közbeszerzési jogi oldaláról nem is merülhetett fel, akkor e fürdők működése, szolgáltatásai ellehetetlenülnek. Ezzel pedig kockáztatnánk a budapesti turizmust is, hiszen Budapest fürdőfőváros, és természetesen a társaságunk üzleti eredményességét is érintené a döntés, tehát tulajdonképpen nem volt választásunk.” – részletezte az energiakérdést Szűts Ildikó.
Mint hozzátette, a villamosenergiára még nem írták ki a közbeszerzést, mert csatlakoztak a központi közbeszerzési listához, melyet el is fogadtak. A jelenlegi szerződés viszont csak decemberben jár le.
A BGYH ugyanakkor még július végén összeállított egy energiaválság-tervet, amelynek keretében minden egyes fürdőben részletesen feltérképezték a fogyasztásokat,
például egy szauna esetében akár fűtőszálanként. Így képesek modellezni azt is, hogy ha lekapcsolnak egy szaunakályhát két órára, mennyi energiát spórolhatnak meg vele.
„Fürdőbezárással nem számolunk, de szolgáltatási portfólió-csökkentéssel igen.
– mondta a lapnak Szűts Ildikó. Példaként említette a Lukács fürdőt, ahol a gázfogyasztást úgy próbálják minimalizálni, hogy hőcserélő bővítéssel, a fürdőben elérhető 55 Celsius-fokos vizet fűtésre használják.
Megbeszélték a vendégekkel azt is, hogy később indítják a gőzt, vagy rövidebb ideig üzemeltetik, lekapcsolják az élményelemeket, illetve nem mindegyik szaunát fűtik fel teljes üzemidőben - persze ezek a döntések a vendégszámoktól is függnek. A BGYH azt is elismeri, hogy korábban sok fürdő túl is volt fűtve, például egyes fürdők öltözőjében az indokoltnál melegebb volt.
Pesterzsébeten, a Rudasban, a Széchenyiben is lesznek hasonló takarékossági intézkedések,
ez utóbbiban a gőzkabinokat később indítják majd. Remélik, hogy a gázfogyasztásban legalább harminc, a távhő és a villany tekintetében pedig húsz-huszonöt százalékot takarítanak így meg.
A BGYH 2022-re korábban nagyjából 1,6 milliárd forint energiaköltséggel számolt, ez most felkúszik kb. 4,7-4,8 milliárd forintra. Ha nincs válságterv, akkor ez a költség akár a 6 milliárd forintot is elérhetné. „Ha bármi rendkívüli történik, például visszatér a járvány, a külföldi vendégek elmaradnak, az kibillentheti az üzleti tervünket, de ezt úgy alakítottuk ki, hogy azért vállalható legyen 2023-ban is. Bízunk benne, hogy a magyar vendégkör továbbra is eljön hozzánk. A továbbiakban is differenciált áremelésekben gondolkodunk: a külföldiek esetében magasabb árral kalkulálunk főleg az euróárfolyam alakulása miatt, a magyarok tekintetében pedig egy jóval alacsonyabb mértékű áremelkedést tervezünk” – osztotta meg a társaság bizakodó jövőképét lapunkkal Szűts Ildikó."
A továbbiakban is differenciált áremelésekben gondolkodunk: a külföldiek esetében magasabb árral kalkulálunk főleg az euróárfolyam alakulása miatt, a magyarok tekintetében pedig egy jóval alacsonyabb mértékű áremelkedést tervezünk” – osztotta meg a társaság bizakodó jövőképét lapunkkal Szűts Ildikó.
Nemcsak a fürdők, az éttermek is keresik a túlélés lehetőségeit, ennek a helynek és ezeknek a puboknak is kreatív ötletük támadt arra, hogyan maradhatnak meg a válságban.
(Forrás: Turizmus.com, képek: Getty Images)
budapest | rezsiköltség | fürdő | Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. | rezsi | téli
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!