Meghitt hangulatban veszik fel a versenyt a villanyszámlával ezek a brit pubok

Nemrég írtunk arról, hogy mekkora bajba kerültek a brit kocsmák az energiaválság miatt. Ez a két hely kreatív megoldást talált a túlélésre.

A válságban felértékelődnek az innovatív ötletek, két brit kocsma pedig azt reméli, sikerül összekötnie a kellemest a hasznossal, és ez kihúzza a bajból.

A cornwalli Camelfordban található Masons Armsban mostantól minden hétfőn gyertyával világítanak, a trurói Thomas Daniell fogadó pedig októbertől jár el hasonlóan.

A gasztropub egyébként az utóbbi időben hétfőn és keddenként zárva tartott, hogy kompenzálja az ugrásszerűen megemelkedett villanyárakat.

Mint a Masons Armsot vezető Alan Woods elmondta, így próbálják meg felvenni a harcot az áram „uzsorás“ árával, ami tönkreteheti az üzletet, a változtatással ugyanakkor új atmoszférát is teremtenek. Mint hozzátette, a dolgok már akkor elszabadultak, amikor Nagy-Britannia kibukkant a járványkorlátozások tömege alól. 2020 márciusában, egy hónappal a járvány csúcsa előtt, körülbelül havi ezer font volt a villanyszámla, míg legutóbb már majdnem négyezer fontot kellett fizetniük.

Egy Michelin-csillagos étterem séfje is elmondta, mennyire fog ugrani a rezsijük, egy magyar hotel pedig bezár az elszálló energiaárak miatt.

(Forrás: Index, DailyMail, képek: The Thomas Daniell/Facebook, The Masons arms/Facebook)

gyertya | rezsi | kocsma | áram | pub

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom