400 km/óra feletti sebességnél elképzelhetetlen erők hatnak egy autóra, például csak a gumiabroncsoknak körülbelül öttonnás nyomást kell elviselniük, ezért az a modell, ami mindezt kibírja, minden értelemben véve mérnöki csodának számít. Nem meglepő, hogy a Bugatti vásárlói szeretnék kipróbálni ezt a sebességet, a molsheimi gyártó pedig meg is adja nekik ezt a lehetőséget.
A floridai Kennedy Űrközpont végeláthatatlannak tűnő, öt kilométer hosszú kifutópályájára egy egész sor Bugatti sorakozott fel. Mindjárt felhajthatnak arra a történelmi aszfaltcsíkra, amelyet egykor az űrsiklók leszállópályájaként használtak. Rajta a mai napig látható nyomok mutatják, hogy hol álltak meg az egyes űrsiklók, amikor visszatértek a küldetésükből, a Bugattik sofőrjei pedig készen állnak arra, hogy kivegyék a részüket ennek a varázslatos helynek a történelméből.
A szerencsések arra vállalkoztak, hogy átlépjék itt a 400 km/óra sebességet, méghozzá napjaink egyik leginnovatívabb, és egyben legbonyolultabb szupersportautójával, a Bugatti Chiron Super Sporttal. A kihívást annak idején Ferdinand Porsche unokája, a Volkswagen-csoport egykori legendás vezére keltette életre, aki azzal bízta meg a mérnökeit, hogy készítsenek egy olyan sportautót, amely
napközben 400 km/órával száguld, este pedig kényelmesen elviszi az operába.
Sebesség, luxus, elegancia
Az 1001 lóerős Veyron bemutatása óta a Bugatti legendás neve ismét egyet jelent a sebesség, a luxus és az elegancia páratlan ötvözetével, és ezt az élményt a márka vásárlói a lehető legközvetlenebb módon fogják megtapasztalni a Space Floridában. A résztvevők életükben először, és talán utoljára teljesen biztonságos körülmények közt próbálhatják ki azt a sebességet, amelyet nem is minden Bugatti-tulajdonos élhetett meg a szupersportautójában.
Nem is olyan régen a 400 km/óra eléréséhez a legjobb autóversenyzőkre, hónapokig tartó gondos felkészülésre és a lehető legkedvezőbb körülményekre volt szükség. Sokáig egyetlen sorozatgyártású autó sem tudta megközelíteni ezt a sebességet, még csak egy pillanatra sem. A Bugatti nagy gonddal megtervezett szupersportautója azonban lehetővé tette ennek elérését, igaz, még a sebességkorlát nélküli német autópályán sem könnyű kipróbálni.
Fizikai és mentális megterhelések
A sebességpróba előtt persze minden résztvevőnek át kell esnie egy konzultáción a Bugatti instruktoraival, hogy felkészüljenek azokra a fizikai és mentális megterhelésekre, amelyeken keresztül kell majd menniük. 400 km/óránál másodpercenként 1,25 futballpálya hosszát teszik meg, testük 1G-nél nagyobb nehézségi erőt fog átélni teljes gázadáskor, a szemük pedig nehezen találja majd meg a fékezésre figyelmeztető jelzéseket a kifutópálya szélén.
A motorsportból érkezett instruktorok azonban értékes tanácsokat adnak a koncentráció megőrzéséhez, és ahhoz a szokatlan érzéshez,
amikor a Chiron a hangsebesség közel egyharmadával száguld.
A sofőrök ezt követően megtették az első tesztköröket, de a Bugattik különleges Top Speed kulcsát ekkor még nem fordíthatták el. Ez a második, biztonsági indítókulcs a futóművet és a hátsó szárnyat is leengedi a nagyobb végsebeség eléréséhez.
Top Speed módban a Chiron Super Sport aerodinamikája is készen áll arra, hogy a Bugatti elérje a páratlan végsebességét. Az első pilóta bal lába a féken, a jobb lába pedig padlóig nyomja a gázpedált, miközben a négy turbós, 16 hengeres, 1600 lóerős motor megtalálja a tökéletes rajthoz szükséges fordulatszámot. A fékpedál felengedése után elemi erővel tör előre a Chiron, a vezető rendesen kapaszkodik a kormánykerékbe, miközben a négy hatalmas gumiabroncs átadja az autó bámulatos erejét az aszfaltra.
Hetedik fokozat 403 km/óránál
A hétfokozatú sebességváltó villámgyorsan váltja a fokozatokat, és mindössze 11 másodperccel a rajt után a Chiron Super Sport már 300 km/órával száguld. A szél egyre jobban süvít a karosszéria körül, miközben a Bugatti áramvonalas formája hasítja a levegőt, a vezetőnek pedig folyamatosan a horizontot kell figyelnie, ahogyan tovább gyorsul. A Chiron hatodik fokozatban lépi át a négyszázas tempót, és csak 403 km/óránál kapcsol hetedik fokozatba.
A sofőr szíve hevesen dobog, a szemei tágra nyíltak, ahogyan rohan el mellette a táj, és közben nem veszi el a gázt.
Bár a Chiron Super Sport ennél nagyobb sebességre is képes, az ötkilométeres kifutópálya gyorsan fogy, ezért ideje működésbe hozni a karbonkerámia fékeket, amelyek a biztonsági övbe préselik a vezetőt. A szél üvöltése, a gumiabroncsok dübörgése és a 16 hengeres motor zaja elhalkul, miközben a sofőrnek a sebességről való felfogása örökre megváltozott.
A résztvevők a nap végén egyetértettek abban, hogy a 400 km/óra feletti sebességhez abszolút bizalomra van szükség az autóban, és egy Bugatti megadja nekik ezt. A Chiron pedig éppen olyan kényelmesnek és agilisnak bizonyult négyszáznál, mint 200 km/óránál, amit bizonyára gyakrabban tapasztalnak meg a tulajdonosok. A Space Florida kifutópályáján egy életre szóló emlékkel – és az elért sebességgel díszített bukósisakkal – lettek gazdagabbak, és ez csak tovább erősítette a márka iránti rajongásukat.
Ez is érdekelhet:
bugatti | száguldás | űrközpont | bugatti chiron | nagy sztori | sebesség
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!