Hat program, ami kötelezőnek tűnik az idei CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon

Alig kezdődött el a legforróbb és leglazább évszak, a motorcsónak is üres tankkal pihen még a garázsban, ahol egyébként a szörfdeszka is porosodik és a hegymászó-felszerelés sincs egyedül, tehát, ha úgy vesszük, az igazi kalandok még előttünk állnak. Mi viszont már egy egészen másfajta feltöltődésre hangolódunk, mióta kihirdették a 28. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjait. Ki is választottuk azt a hat eseményt, melyet nem igazán szeretnénk elmulasztani, és gyorsan be is írtuk az eddig még üresen álló őszi naptárunkba.

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál az elmúlt huszonnyolc évben a térség legfontosabb kortárs művészeti eseménysorozatává vált. Ahogy megszokhattuk, nem csupán a bevett, hanem rendhagyó, meglepő helyszínekre, sokszor a város színpaddá, játéktérré alakuló köztereire hozza el a hazai és nemzetközi kulturális színtér legjobbjait,

és mutatja meg a progresszív, olykor provokatív, izgalmas és dinamikus művészeti közeget.

Felsorolni is nehéz, mennyi mindenre számíthatunk október 4. és 20. között, de a lakásszínházi előadások és koncertek, a 3D-s kiállítások, vagy a fesztivál a fesztiválban programok elég csábítónak tűnnek. Erre a hatra biztosan elmegyünk.

Fanyar humor és abszurditás – Familie Flőz: Dr. Nest

Sajátos, senkiéhez sem hasonlítható színházában a karikatúraszerű maszkok mélységesen mély emberi sorsokat takarnak.

A történetnek talán nincs köze a valósághoz, csak Dr. Nest képzeletének, belső vívódásainak, kétségeinek eleven kivetülése. Berlini, formabontó és abszurd: a Familie Flőz az elrajzolt, bizarr, mégis gyönyörű maszkok társulata.

Amire számíthatunk október 4-én a Müpában: tökéletes dramaturgia, félig báb, félig ember lények, fanyar humor.

Kifinomultság és bámulatba ejtés – Omer Klein Trio

Omer Klein a New York-i dzsesszélet egyik meghatározó alakjaként 2018-ban megkapta a német Grammynek nevezett ECHO-díjat a Sleepwalkers című albumával.

Azt írják a határok nélküli zenészről, hogy "gyorsasága, billentése, kifinomultsága és kreativitása alapján a zongora mestereinek legszűkebb csoportjában van a helye", egy igazi "bámulatba ejtő" muzsikus.

Ilyen felvezető után nagyon kíváncsian várjuk október 18-át, merthogy az Izraelben felnőtt zseni akkor foglalja el a Budapest Music Center színpadát.

Minifesztivál, battle és parti – (D)OPEN Your Move

Október 4-én a Trafóban egy találkozás szemtanúi lehetünk. A három résztvevő a kortárs tánc, az urban hiphop és a street dance, a következmény pedig egy minifesztivál, melyen nemzetközi workshop, concept battle, két előadás (egy ősbemutató) és parti.

Az egynapos programmal a Jenna Jalonen és Horváth Nóra, vagyis a mai magyar független kortárstánc-élet két meghatározó alakja által alapított kezdeményezés, a Collective Dope szeretne mindent megmutatni a világból, amelyből munkáik táplálkoznak.

Magyarországi premier – Eötvös Péter: Angyalok Amerikában

Tizenöt évvel a párizsi premier után Budapesten is színpadra kerül nemzetközileg csodált magyar zeneszerző-karmester operája.

A hetvenöt éves Eötvös Péter ebben a darabjában olyasfajta kortárs zenei nyelvet dolgozott ki, mely akusztikus környezetünk totalitását képes integrálni.

Az előadás a Paradise Reloaded (Lilith) című darab bécsi és budapesti előadásához hasonlóan osztrák–magyar koprodukcióban látható. A színrevitelről a kiváló német rendező, Matthias Oldag gondoskodik, a karmesteri feladatokat Eötvös Péter látja el október 10-én a Müpában.

Elsivatagosodás előtt a Trafó – Sidi Larbi Cherkaoui: Nomad

A kortárs táncélet ikonikus alkotójának koncepciójában a sivatag élővilága, a szelek formálta dűnék, a különleges, az élet számára kivételes megpróbáltatást jelentő környezet, a fizikai és lelki szomjazás élménye, a pusztaság spiritualitása eleven, összefüggések sűrű hálózatát feltáró mozaikképet alkotnak.

Az előadás zenéjét a világhírű elektronikus zenei formáció, a Basement Jaxx művésze, Felix Buxton jegyzi. Október 18-án a Trafóban csíphető el az előadás. 

Táncolós hétvége besorolhatatlan zenékkel – Budapest Ritmo

Az emlegetett fesztivál a fesztiválban október 4. és 6. között érkezik az Akváriumba, ahol portugál fadótól a balkáni rezesekig, szájbőgőtől a cumbiáig terjed a Budapest Ritmo idei skálája. A legendás Romano Drom a Budapest Ritmó-n ünnepli huszadik születésnapját. Kovács Antal zenekara nemcsak új lemezét mutatja be, hanem vendégekkel és különleges videoinstallációkkal kiegészülve tekint vissza eddigi pályájukra.

Szombaton Boban Marković fia és zenekara, a Marko Markovic Brass Band szervezi a táncoltatást, akik a jól bevált recepthez rumba-, reggae-, dzsessz- és popelemeket adagolnak, és kirobbanó energiával tálalják. Vasárnap látható és hallható a hazai etno-dzsessz színtér két legnagyobb fúvósa, Dresch Mihály és Borbély Mihály a legendás, korábban Nigel Kennedyvel is közös lemezt készítő lengyel Kroke trióval alkot besorolhatatlan és féktelenül szabad zenét.

Ez is érdekelhet:
A jövő Budapesten hagyta lábnyomát – Ilyen volt az idei Brain Bar

A kétnapos eseményen több helyszínen összesen hatvanhárom előadó személyes történeteiből lehetett inspirálódni.

(Fotók: Peter Hönnemann, Posztós János, Müpa)

(D)OPEN Your Move | FAMILIE FLÖZ | Müpaúművészetek palotája | opera | tánc | programok

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom