A spanyol-francia határ közelében, a Pireneusok szívében áll a Canfranc Nemzetközi Pályaudvar, melyet egykor a Pireneusok Titanicjának neveztek.
A monumentális, kétszáz méter hosszú Beaux-Arts stílusú épület 1928-ban nyílt meg nagy pompával, ám története nem alakult szerencsésen. Három évvel később tűzvész pusztított, a gazdasági világválság lassította az újjáépítést, majd a spanyol polgárháború és a második világháború bénította meg működését.
1970-ben azonban egy baleset végleg elvágta a nemzetközi vonalat, az épületet pedig magára hagyták.
A monumentális épület 1036 méteres magasságban, hófödte csúcsok ölelésében áll. 1928-as felavatásakor
Európa második legnagyobb pályaudvarának számított a lipcsei Hauptbahnhof után.
A vasúttörténészek szerint eredetileg nemcsak állomásként, hanem szállodaként, vámhivatalként, adminisztrációs központként és karanténintézményként is működött, miközben két ország vasúti és kereskedelmi igényeit is kiszolgálta.
A felhagyott pályaudvar történetében azonban csaknem száz évvel később új fejezet kezdődött. 2023-ban, egy harminchét millió dolláros felújítást követően a hajdani pályaudvar ötcsillagos szállodaként nyitotta meg kapuit.
A Barcelo Group luxushotele
fedett medencével, spával, art deco bárral és Michelin-csillagos étteremmel várja a vendégeket,
akik a grandiózus, boltíves előcsarnokban, 1920-as éveket idéző egyenruhás személyzettől kapják pezsgős welcome drink-jüket.
(Forrás: BBC, fotók: Canfranc Estación)
Canfranc | vonatállomás | pályaudvar | pireneusok | art deco | spa
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Ház az Atlanti-óceán kapujában, ahonnan a polgárőrség a határt figyelte egykor
Feltámasztják a '60-as évek optimizmusát ennek a múzeumnak a felújításával
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!


