Már lehet lakásokat vásárolni New York történetének legmagasabb lakóházába

A New York-i milliárdosok kedvenc utcájában épülő Central Park Tower lakásai várják az új tulajdonosaikat.

A 472 méter magas felhőkarcoló 2020-as átadása után a város legmagasabb lakótornya lesz.

Az 57. utcában felhúzott 131 emeletes épületóriás 112 ezer négyzetméter alapterületű. Alsó hét szintjét a Nordstrom áruháza foglalja majd el, így az érdeklődők a megmaradt 179 lakásból válogathatnak.

A 32. emelettől kezdődő kettő-nyolc hálószobás apartmanok 150 és 1500 négyzetméter közötti alapterületűek, a legolcsóbb lakosztály 6,9 millió, a legdrágább, a 112. emeleten berendezett penthouse százmillió dollárba kerül.

A padlótól a mennyezetig érő ablakokkal ellátott lakosztályokat és a közösségi tereket úgy helyezték el, hogy mindegyik biztosítsa a lélegzetelállító panorámát a városra, elsősorban a Central Parkra. Az első klubszint a 14. emeleten kap helyet, ahol rendezvénytermek, vetítőszobák és biliárdasztallal felszerelt társalgók adnak plusz élményt a lakóknak, akik a leírhatatlan kilátást a teraszon is élvezhetik, miközben a bárból rendelt ételeket és italokat fogyasztják.

A feltöltődés, pihenés, sportolás hármashoz a hatalmas medence, valamint a 16. emeleten berendezett wellness-központ járul hozzá, de találunk fitnesztermet, kosárlabda- és squash-pályát, uszodát, gőzkabint, szaunát is az épületben.

A Central Park Towert arra tervezték, hogy megtartsa New York semmivel sem összehasonlítható szellemiségét, és olyan minőségi szolgáltatást nyújtson, amilyet még ebben a folyton lüktető metropoliszban sem láttak.

A 2020-ra elkészülő, külsejében is kiemelkedő építmény Manhattan ikonikus pontja lesz, és alighanem újradefiniálja a magas élet fogalmát.

Ez is érdekelhet:

Kimerítik a kúlságfaktort a New York-i reptéren: tetőtéri medencéből figyelhetjük a gépeket

Kevés helyen lehet két átszállás között meleg vízben üldögélve koktélokat szürcsölgetni, és közben közelről repülőgépeket bámulni.

(Fotók: nynesting.com, 6sqft.com, Designboom)

felhőkarcoló | lakóépület | nagy sztori | torony | Central Park Tower

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom