Valódi városnegyedként működik majd az oázisreptér új terminálja

A Kohn Pedersen Fox és a Heatherwick Studio együttműködéséből születik meg a szingapúri Changi reptér ötödik terminálja, mely a tervek szerint nemcsak légikikötő, hanem valódi városnegyed lesz.

Az egész fejlesztés területe 1080 hektárt tesz majd ki, ami majdnem akkora, mint a reptér ma üzemelő része. A T5-öt ugyanakkor szükség esetén kisebb alterminálokra lehet osztani, ha újra járványügyi korlátozásokra lenne szükség.

Fontos szempont a fenntarthatóság, a reptér ökolábnyomának csökkentését többek között napelemek, intelligens épületfelügyeleti rendszerek és hőenergia-tárolással kombinált távhűtés segíti.

A reptér bővítésének terve már 2013-ban megfogalmazódott, az előkészítési folyamatok azonban a járvány miatt két évig szüneteltek, ugyanakkor ez az időszak új szempontokat is adott a tervezéshez.

Szingapúr újranyitásával visszatért a forgalom a Changi reptérre is, és az ott megfordulók száma várhatóan tovább fog emelkedni a jövőben.

Az IATA szerint a következő évtizedben az ázsiai-csendes-óceáni régióban láthatjuk majd a leggyorsabb növekedést a légiközlekedés terén,

és erre a sűrűsödő forgalomra is gondolva bővítik ki a városállam ikonikus repterét. Az új terminál, amely a 2030-as évek közepén kapcsolódhat be a vérkeringésbe, évente mintegy ötvenmillió utast tud majd fogadni. Az építkezések várhatóan két éven belül kezdődnek.

Szingapúrban eközben egy másik, futurisztikus városnegyed tervezése is zajlik, miközben a Changi sem maradt újdonságok nélkül az utóbbi időben.

(Forrás: Designboom, Changi Airport, képek: Changi Airport, Unsplash)

 

bővítés | reptér | szingapúr | Heatherwick Studio | changi

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom