Már nemcsak egy asszony, hanem egy autó illata is megbabonázhat

Ha azt halljuk, hogy az autó illata, legtöbben bizonyára az újonnan vásárolt kocsi semmivel sem összehasonlítható szagára gondolunk; a bőrülések, a burkolatok vagy a kárpit együttes, esetleg alkalmanként elkülönülő bukéjára. Két hölgy most másfelé próbálja tendálni az érzékszervünket.

Carrie Hindmarsh és Barbara Behan megalkotta a Charabanc-ot.

A duó egy londoni kreatívügynökségnél ismerkedett meg egymással (mindketten elég magas beosztásban dolgoztak), majd úgy gondolták, kipróbálják magukat a férfiak által dominált autóiparban.

Kifejlesztettek ötféle, erőteljes illatanyagokkal dúsított kerámiapirulát, melyeket kézzel készített, stencilezett acélformába és növényi alapú bőrkagylókba öltöztettek.

A vállalkozó páros nem akart forradalmat csinálni, hanem dizájnperspektívából próbálta megközelíteni a piacot egyedinek mondható termékével, amely a férfiak és nők fantáziáját egyaránt birizgálhatja. Reményeik szerint a Charabanc nem csupán funkcionális, hanem esztétikai szempontból is passzol a járgányokhoz, ennek érdekében elsősorban a klasszikus autóenteriőr-színekből és -anyagokból inspirálódtak a felejthetetlen utazásaik mellett (vidéki angliai autós kiruccanás, road trip az umbriai Castellucio síkság mentén, de megihlette őket Üzbegisztán legendás útja, a Samarqand, egy kirándulás Hongkong legmagasabb pontjára, a Tai Mo Shanra, és a híres arizonai Monument Valley is).

Behan és Hindmarsh eme lélegzetelállító helyek illatának megidézésére egy neves parfümház szolgáltatását vette igénybe, amely hozzáadott valamennyit a bőr és a fa aromáiból is, hogy aztán a végeredmény egy vintázs járgány illatát adja.

A Charabanc márkanév pedig azokra az elsőként kijött, nyitott tetejű nagyobb járművekre utal, melyekkel annak idején az arisztokrácia járt kirándulni vidékre vagy a tengerhez.

Fontos volt számukra a fenntarthatóság is, ezért a termékük az idő előrehaladtával is megőrzi értékét. Ami a gyártást illeti, az illatpasztillákat egy 1956 óta működő valenciai kerámiagyárban préselik, az acélköpenyt az angliai Portsmouthban sodorja egy specialistákból álló kis csapat, míg a bőröket Londonból szerzik be.

A Charabanc azért készült, hogy napjainkban is el tudjuk képzelni, milyen érzés lehetett beülni egy, a két világháború közötti időszakban készült autóba.

(Fotók: Wallpaper)

Carrie Hindmarsh | Barbara Behan | parfüm | autó | acél

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom