A híd, amitől annyira félnek az autósok, hogy inkább sofőrt fogadnak

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Az Egyesült Államok keleti partján húzódó Chesapeake Bay Bridge-Tunnel első ránézésre lenyűgöző. Norfolk térségét köti össze a Delmarva-félszigettel, és jelentősen lerövidíti az utat azoknak, akik Virginia felől a félsziget vagy akár New Jersey irányába tartanak. A híd gyakorlati haszna vitathatatlan, az élmény ellenben nem mindenkinek komfortos.

A közel 27 kilométeres hídon normál forgalomban nagyjából 25 percig tart az átkelés, ami önmagában is szokatlan vezetési helyzetet teremt.

Az út ráadásul nem végig hagyományos hídként értelmezendő: két szakaszon a járművek víz alatti alagutakba ereszkednek le, majd onnan térnek vissza a felszínre.

Éppen ez a kombináció teszi különlegessé, az építményt, a világon ugyanis mindössze 14 hasonló híd-alagút rendszer működik.

Építésének annak idején nagyon is prózai oka volt. Az 1964-es megnyitás előtt az öböl túloldalára kompokkal lehetett csak átjutni, a hajók pedig naponta akár kilencven oda-vissza utat is teljesítettek. Ez azonban rossz időben könnyen megbénult, és sokan rekedtek az öböl egyik vagy másik oldalán. Az új összeköttetés éppen ezt a bizonytalanságot szüntette meg, ráadásul a korábbi két-három órás kerülőt is jelentősen rövidebbre vágta.

Mivel a térség hajózási útvonalait továbbra is biztosítani kellett, a tervezők nem egyszerűen egy folyamatos hidat húztak fel a víz fölé, hanem az út egy részét a felszín alá vitték, így a hajóforgalom zavartalanul haladhatott tovább.

Mérnöki szempontból ez elegáns kompromisszumnak tűnt, vezetői szemmel viszont már jóval nyugtalanítóbb.

Sokan éppen ezért érzik feszültséggel telinek az átkelést. Az útpálya keskeny, több szakaszon nincs leállósáv vagy padka, és alig akad lehetőség arra, hogy valaki félreálljon, ha bizonytalanná válik. Az alagutakban a forgalom mindkét irányban egy-egy sávra szűkül, ami tovább fokozhatja a klausztrofób érzést. A biztonság kedvéért rendőrjárőrök és segélyhívó telefonok is működnek az útvonal mentén. Akadnak olyanok, akik szerint nem is az alagút ijesztő igazán, hanem az, hogy több mint 27 kilométert kell vezetni egy kétsávos hídon, ami csak körülbelül 3 méterrel magasabban van a Chesapeake-öböl vize felett, amikor az Atlanti-óceán találkozik.

A félelemre pedig üzleti modell is épült. A Kent Island Express nevű szolgáltató olyan megoldást kínál, amely szerint ha valaki nem akar saját maga vezetni a hídon, egy sofőr átviszi helyette az autóját. A Bay Bridge Drive Over néven futó szolgáltatás a nap 24 órájában foglalható, az ára pedig 40 dollár (kb. 14 ezer forint), és naponta 10-30 sofőr igénybe is veszi.

(Forrás: Express, fotók: Getty Images)

tenger | egyesült államok | híd | öböl | klausztrofób | Chesapeake Bay Bridge-Tunnel

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 24. számát!

Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom