Tádzsikisztán hegyei között húzódik a világ egyik legveszélyesebbnek tartott közúti alagútja. A halál alagútjaként emlegetett Anzob-alagút sötétségével, mérgező levegőjével és rossz útviszonyaival vált hírhedtté.
Az alagút az M34-es autópályán található, mintegy 2700 méteres tengerszint feletti magasságban. Az öt kilométer hosszú átjárót 2006-ban építették, hogy összekösse az ország fővárosát, Dusanbét a második legnagyobb városnak számító Hudzsanddal. Bár kulcsfontosságú közlekedési útvonalról van szó, a körülmények rendkívül veszélyesek.
A Dangerous Roads szakértői szerint az alagút egyik legnagyobb problémája a világítás és a megfelelő szellőzés hiánya. A járművek kipufogógázai sűrű füstként gyűlnek össze, ami nehézzé és fájdalmassá teszi a légzést.
Az alagútban ráadásul nincsenek közlekedési lámpák, amelyek szabályoznák a napi több ezer áthaladó jármű forgalmát. Az autósok általában sötétben, minimális látási viszonyok mellett próbálnak áthaladni rajta.
A sötétség mellett az útburkolat állapota is komoly gondot jelent a hatalmas kátyúk miatt, amelyek komoly veszélyt jelentenek az autókra. Egyes szakaszokon még víz is összegyűlik, így akár mély tócsákon is át kell áthajtaniuk a járműveknek.
A helyiek beszámolói szerint a dugók különösen veszélyesek lehetnek. Ha a forgalom megáll, a járművek kipufogógázai gyorsan felhalmozódnak, ami legrosszabb esetben szén-monoxid-mérgezéshez vezethet. Az alagút levegőjét mindössze egyetlen ventilátor próbálja mozgatni, valahol a középtájt, ám ez messze nem elegendő a megfelelő szellőzéshez.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az alagútban nincsenek útburkolati jelek. Emiatt a járművezetők elvileg akár a bal vagy a jobb oldalon is haladhatnak, bár a legtöbben egyszerűen csak középen közlekednek, hogy elkerüljék a legnagyobb kátyúkat. A szembejövő autók és teherautók villogó fényszórókkal jelzik jelenlétüket a totál sötétségben, hogy a többi sofőr kitérhessen az útjukból.
Az alagutat 2018-ban részben felújították azért: vízelvezető rendszert építettek ki, valamint több kátyút is betömtek. Szakértők szerint azonban további fejlesztésekre lenne szükség, leginkább a világítás és a szellőzés területén.
(Forrás: Express, fotók: Getty Images)
tádzsikisztán | út | halál | szakasz | alagút | kátyú
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
Ez az Amalfi-part 10 legszebb települése
A híd, amitől annyira félnek az autósok, hogy inkább sofőrt fogadnak
Minden eddiginél nagyobb luxus folyami hajó érkezik a Dunára
Ezek a mindennapos használati tárgyak jelentik a legkomolyabb biztonsági kockázatot a repülőn
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!
