Olaszországban április 25-én ünneplik a felszabadulás napját, azaz a második világháború és a fasizmus végét.
Ezen a hétvégén sokan kerekednek fel, hogy a legnépszerűbb úti célokon töltsék az ünnepet, így várhatóan Cinque Terre is kiteheti majd a megtelt táblát. Olaszország egyik legszebb és leghíresebb településegyüttese többek között a falvakat összekötő panorámás sétaútjairól híres.
Aki azonban a következő napokban tervezi megtenni a festői sétát, annak érdemes odafigyelnie: korlátozzák ugyanis a haladási irányt, és az egyik ösvény csak egy irányban lesz járható.
A korlátozás április 26-ra, 27-re, 28-ra és május 1-re szól, amikor a nemzetközi turisták mellett olaszok milliói is a nyakukba veszik a környéket.
A Cinque Terre Nemzeti Park honlapján található közlemény szerint kötelező az egyirányú közlekedés Monterosso és Vernazza között a Verde Azzurro ösvényen. A szabályok betartására a park tisztviselői és a rendőrség figyelmezteti a kirándulókat 9 és 14 óra között, a látogatókat nyomatékosan megkérik arra, hogy ne induljanak el Vernazzából Monterossóba.
Mint Donatella Bianchi, a nemzeti parki hatóság vezetője elmondta, igyekeznek kezelni a gyalogosok forgalmát, hogy megóvják a terület környezetét és a látogatók biztonságát.
Cinque Terrét egyébként vonaton is felfedezhetjük. De vajon megéri egyáltalán odamenni?
(Forrás: TimeOut, képek: Getty Images)
túra | túraútvonal | felszabadulás napja | gyalog | ösvény
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!