Új nevet választana magának a világ egyik legszebb szigetcsoportja

Paradicsomi állapotok, fehér homokos tengerpartok, szélben hajladozó pálmafák. A Cook-szigetek bármely szegletéből tökéletes háttérkép vagy poszter lehetne. Tulajdonképpen úgy tökéletes, ahogy van. Egyetlen dolgot kivéve: a nevét.

A tizenhárom lakott és két lakatlan szigetből álló Cook-szigetek a Csendes-óceánban, Amerikai Szamoa és Francia Polinézia között terül el, 3500 kilométerre Új-Zélandtól. Jelenlegi nevét a felfedezőjéről, James Cookról kapta, aki 1773-ban szállt partra ezen a lélegzetelállító helyen.

Bő száz évvel később brit védnökség alá került, majd átengedték Új-Zéland fennhatósága alá, jelenleg önálló önkormányzata van. A lakosai pedig úgy érzik, hogy

legfőbb ideje lenne megszabadulni a régi gyarmati státuszra utaló névtől, és helyette egy olyat választani, ami kifejezi a maori származásukat, illetve a sziget polinéz természetét.

Ennek érdekében már össze is hívtak egy bizottságot, amely közel hatvan lehetséges nevet gyűjtött össze. A tervek szerint a bizottság áprilisra leszűkíti a listát, majd átadja a kormányzati képviselőknek felülvizsgálatra. Az új névvel szemben a legfontosabb elvárások a következőek: foglalja magába a kereszténységet, a maori örökséget és a nemzeti büszkeséget, valamint legyen könnyedén kiejthető.

Egyébként nem ez az első alkalom, hogy a Cook-szigeteken felmerül a névcsere ötlete. Az 1990-es években már tartottak erről egy szavazást, ám akkor a többség úgy döntött, maradjon a régi név. Kíváncsian várjuk, most mire jutnak a paradicsomi szigeteken. Részünkről hívhatják akárhogyan, a képeket nézve legszívesebben már indulnánk is.

Ha már a paradicsomi szigeteknél tartunk:
Ezeken a tengerpartokon pofozgatni kell magunkat, hogy ébren vagyunk-e

Mennyivel jobb lenne most zúzmara helyett izzadtságcseppeket törölgetni egy türkizkék vizű pálmafás strandon a világ melegebbik felében... Mutatunk hozzá öt lehetőséget.

(Képek: Getty Images)

gyarmat | James Cook | cook-szigetek | paradicsom | név | maori

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom