A világ legnagyobb mászófala egy dán erőmű oldalában van

Bjarke Ingels sok kitűnő ötletéből is kiemelkedik az Amager Bakke hőerőmű (avagy ismertebb nevén CopenHill) felturbózása: arról már sokszor írtunk, hogy sípályával megspékelt szabadidőközpont lett belőle – még versenyt is rendeznek a síelőknek –, viszont kevésbé ismert tény, hogy az épület egyik oldalán készült el a világ legmagasabb mászófala is.

A 85 méter magas, tíz méter széles mászófalat 2020 tavaszán nyitották meg. Egyrészt figyeltek arra, hogy többféle útvonalat, mászási technikát és nehézségi fokozatot kínáljon a pálya, másrészt felfelé haladva egyre többet és többet látni a dán fővárosból.

„Titokzatos és szabad érzés felmászni ide, ugyanakkor elképesztően cool is. Fokozatosan egyre többet látsz meg Koppenhágából; a tetőket, a tornyokat” – mondta az egyik mászó, Morten Nielsen.

A mászáshoz egy több pályás minősítés szükséges, és van, aki félelmetesnek tartja, hogy ablakokon át kell felmásznia. A pályát az erre szakosodott Walltopia tervezte és építette. A legnagyobb kihívást a hatalmas, 10,3 méter széles panelek elhelyezése jelentette a kivitelezés során.

Azért a puszta látványosságon túl jegyezzük fel a környezetvédelmi előnyöket is: az erőmű évente 440 000 tonna hulladékot alakít át tiszta energiává 150 000 háztartás számára. Koppenhága 2025-re a világ első szén-dioxid-semleges városává válna, többek között a CopenHill segítségével.

mászófal | Dánia | Bjarke Ingels | hőerőmű | copenhill | Koppengáha

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom