Vence természetesen nem titok, ott van a térképeken már több ezer éve, itt vezetett át a rómaiak korabeli M1-es autópályája Róma és Lutécia, azaz a mai Párizs között. Vence azonban mégis egyfajta titok, ugyanis kevesen tudják, mennyire jó hely, és meg kevesebben mennek el oda, hogy ezt meg is tapasztalják. A Roadster június első felében ment egy nagy kört a francia Riviérán, és ezt a hangulatos hegyi kisvárost is útba ejtette.
Vence nem a tengerparton fekszik, hanem onnan 10-12 kilométerre, vagyis ezzel kiesik a primer célpontok közül. Messze nem olyan híres, mint a környékbeli kisvárosok, az arisztokratikus Cap du Ferrat, vagy az Instagram pozitív Èze, csendben megbújik a part menti hegycsúcsok, a baou-k tövében, ahogy errefelé a hegyeket nevezik. Vence elsőre nem ígér sokat, mégis rengeteg kincse van.
Mint a környékbeli városok közül sokban, itt is élt néhány olyan művész, akiknek egyetemeken féléveket szentelnek.
Vence jó néhány évig Matisse és Chagall otthona volt. Előbbinek teljes múzeumot szenteltek, illetve egy templomot. Henri Matisse élete utolsó éveiben, 1949 és 1951 között ugyanis azon dolgozott, hogy megalkossa saját katolikus kápolnáját. Ez a Chapelle de Rosarie du Vence, amelyet a mai napig a domonkosrendi apácák működtetnek.
Ha már említettük Èze-t, említsük meg Sain Paul de Vence-t, amely pontosan úgy fest, mint Èze, leszámítva a tengert. Egy hangulatos középkori kisváros, sikátorszerű szűk utcácskákkal, amelyek egy kiismerhetetlen labirintust alkotnak. Csakhogy amíg Èze tele van gagyiárus üzletekkel és irgalmatlan mennyiségű, szelfiző turistával, Saint Paul de Vence szinte üres, és parkolóhelyet találni is gyerekjáték.
Vence történelmi centrumában sétálva gyorsan ráérezhetünk, hogy egy igazi, élő kisvárosról van szó, a főtéren működő piacon helyiek vásárolnak, nem pedig turisták nézelődnek, a térre néző bisztrók és kávézók teraszán pedig főként helyiek ülnek. Érdemes kiülni a bejárat mellé elhelyezett asztalkához, és gyorsan kiderül, Vence milyen kicsi és mennyire jól működő közösség: szinte mindenki üdvözli egymást, repkednek az arcra adott puszik és a ça va-k. Elég sok az extravagáns, helyi karakter, akiknek nem derogál szóba állni a nem helyiekkel, és az is beszédes volt, amikor egy idős sofőr autója felragadt egy rámpán, az összeverődött férfiak gond nélkül befogtak engem is, hogy kiszabadítsuk az autót.
A közvetlenség errefelé alaptulajdonság, és ez nagyon nem tipikus francia jellemvonás.
Vence egyik erőssége a virtuális földrajzi izoláció: a part menti nyüzsgés messze, de még mindig a Côte d’Azur-on vagyunk, minden elérhető közelségben: Monaco és Antibes 40 perces autózás, Nizza fél óra, a tenger Cagnes sur Mer-nél 20 perc. Erre érzett rá a Chateau Saint Martin Hotel & Spa-t működtető cég is, amikor itt építették meg új öt csillagos luxushotelüket.
A 12. századi lovagvárból átalakított szálló egy hegy oldalában, magasan Vence fölött húzódik meg, és az arisztokratikus francia Riviéra egyik bástyájának számít: exkluzív, magas, pontosan, mint a lánc másik intézménye, a kultikus Hotel Cap du Eden Roc a közeli Cap du Ferrat-félszigeten.
A hab a tortán a hotel étterme, a Michelin-csillagos Le Saint Martin.
A városka kulináris erejét jól mutatja, hogy működik még egy Michelin-csillagos étterem, a Matisse-kápolna közelében működő Les Bacchanales.
Nagyon kellemes, erdei izolált élményt kapunk a környék második legjobb hotelében, az Hotel La Vague de Saint Paulban. Egy erdei szerpentines úton, egy erdő mélyén található modern dizájnnal feltuningolt butikhotel klasszikus retreat, azaz menedék. A madárcsicsergésen, a fák zúgásán, a teniszlabdák puffanásán kívül nem sok minden zavarja meg az ember nyugalmát, esetleg a pincér, aki kihozza a koktélt a medencéhez, de ezt azért mégsem neveznénk kellemetlennek.
A de luxe szobákhoz egy szófával felszerelt terasz is tartozik, és ha esetleg ott tölti az estét az ember egy palack provence-i borral, nem is bánja, hogy nem valamelyik környező kisváros főterén ücsörög, és ez nagy szó. A négy csillag itt egyébként többet jelent, mint például egy nizzai szálló négy csillaga, ráadásul a La Vague tökéletes kiindulópont nem csak Vence, hanem a teljes Côte d’Azur felfedezéséhez.
A helyiek egyértelműen birtokában vannak a kisvárosias, polgári savoire faire-nek, a stílusos élni tudás képességének. Ennek egyik remek bizonyítéka az Hotel Cantemerle éttereme, amely Jerome Héraud irányítása alatt áll. Ő dolgozott egy és két Michelin-csillagos éttermekben, de a Vence- i éttermével kapcsolatban azt a mottót vallja, hogy nem kell neki Michelin-csillag, ő csak finom ételeket szeretne készíteni. Jelentjük, ez sikerül is neki. A királyrákos raviolit füsttel teli bura alatt szolgálták fel, és olyan ízszimfónia volt, amit a legszebb emlékeim mappában tárolok ezentúl, és a charlois marhaszelet is hibátlan volt, a kilátás a hotel kertjéből a tengerre nemkülönben.
A Cantemerle elsősorban hotel, most dolgoznak egy különálló maison megnyitásán. A mini várra hasonlító, helyi építészetet képviselő 10 személyes villát családok, baráti társaságok egy estére 6000 euróért vehetnek majd ki.
Hogy visszakanyarodjunk a kultúrához, Vence egyik büszkesége a Villa Alexandrine, amely ma Witold Gombrowicz múzeumként működik. A lengyel író egykori szállásául szolgáló épületet a lengyel állammal közösen újították fel, ma korrekt emlékállítás a lengyel szerzőnek – nekünk az innen nem is messze eső Victor Vasarely múzeum jutott eszünkbe Aix en Provence-ban.
Ha Vence történelmi belvárosában sétálnánk, érdemes kicsit elveszni a szűk utcácskákban, megnézni a Notre Dame de la Naivité katedrálist, a középkori városkapukat, a városi múzeumot, megpihenni pedig két nagyon kedves helyi éttermet ajánlanánk: az egyik a környező hegyekre néző Côte Jardin, a másik a La Table de Domi, mindkettő jó ár-értékarányú hely, hibátlan kiszolgálással és remek helyi ízekkel.
Összességében Vence az a kellemes meglepetés, amely rengeteget tud kínálni, és méltánytalanul ismeretlen a Côte d’Azur híres nagyágyúi mellett. Pedig ha egy nyugodtabb, lazább, de ugyanolyan színvonalú Riviéra élményre vágyunk, és hajlandók vagyunk kicsit eltávolodni a tengertől, akkor Vence-nál nincs jobb a környéken.
További információ a Côte d’Azur turisztikai honlapján.
Ez is érdekelhet:
A Roadster június elején körbeautózta a Côte d'Azurt, hogy megnézze, milyen az atmoszféra a francia Riviérán. Az első állomás: Antibes.
(Fotók: Kovács Zsófia, Getty Images, Côte d'Azur turisztikai hivatal)
cote d’azur | nagy sztori | vence | villa alexandrine | hotel la vague de saint paul | framciaország
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!