Csak így lehet beutazni az Egyesült Államokba január 26-tól

Nincs meglepetés.

Január 26-tól kizárólag negatív Covid–19-teszttel érkezhetnek az Államokba a légi utasok. Az új szabály értelmében a tesztet az utazás megkezdése előtt legfeljebb hetvenkét órával kell elvégezni.

Az írásos igazolást a beszállás előtt kell bemutatni, illetve alternatív megoldásként azok is utazhatnak, akik már igazoltan átestek a fertőzésen. Negatív teszt hiányában a személyzet nem engedi fel az utast a fedélzetre.

Az USA Betegségmegelőzési és Járványügyi Központja (CDC) azt tanácsolja az országba érkezőknek, hogy a leszállást követően három-öt napon belül ismét végeztessék el a tesztet, és maradjanak karanténban legalább hét napig.

"A tesztelés nem szünteti meg az összes kockázatot – jelentette ki Robert R. Redfield, a CDC igazgatója. – De a mindennapi óvintézkedések betartásával (maszkviselés, távolságtartás) együtt biztonságosabbá, egészségesebbé és felelősségteljesebbé tehető az utazás azáltal, hogy csökkentjük a vírus repülőgépeken, a célállomásokon és a repülőtereken történő terjedésének lehetőségét."

Ez is érdekelhet:
A Henley & Partner idei kimutatása szerint továbbra is erős a magyar útlevél

A világ leghatékonyabb útlevele továbbra is a japánoké.

(Forrás: npr.org , fotók: Unsplash, Pixabay)

amerika | usa | szabály | kötelező | negatív | repülés

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom