Könnyen csalók áldozata lehet, aki Budapesten akar megszállni

Ismeretlen tettesek hamis internetes felületet hoztak létre, ahová egy szállásfoglaló oldalról irányítják át a felhasználókat.

A Fővárosi Önkormányzat közleménye szerint az egyik legnagyobb elektronikus szállásfoglaló világcég levelezési rendszerén keresztül ismeretlenek arra szólítottak fel egy Budapesten megszálló vendéget, hogy turisztikai adót fizessen a honlapon keresztül.

A Fővárosi Önkormányzat azonban nem szed adót a fővárosban szállást foglalóktól. Mint hangsúlyozták, idegenforgalmi adót a bérlemény helye szerint illetékes kerületi önkormányzat kizárólag a szállásadóktól szed.

A fővárosi főjegyző csalás bűntettének alapos gyanúja miatt feljelentést tett az ügyben és kezdeményezte, hogy a rendőrség intézkedjen az üzemeltetőnél a honlap felfüggesztése érdekében.

Budapest népszerűsége egyébként töretlen a külföldiek körében, nemrég pedig még az egyik vezető utazási magazin is a világ legjobb úti céljai közé sorolta a fővárost.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images)

szállás | adó | szállásfoglalás | csalók | internetes | idegenforgalmi

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
Hirdetés