Ilyen fantasztikusan nézne ki a Csepelre épülő Diákváros

A norvég Snøhetta építésziroda felel a látványtervekért.

Az oslói Snøhetta építésziroda munkáját már sok éve követjük, és most nagyot dobbant a szívünk, hogy Budapestre is terveznének: nyilvánosságra hozták ugyanis a déli városkapu projekt terveit, amelynek a megvalósulása a fővárosi vezetés szerint veszélybe került a kínai Fudan Egyetem miatt.

A főváros Rákóczi hídtól délre eső része az eddig bejelentett tervek alapján Budapest leggyorsabban fejlődő területe lehet a következő években, hiszen a déli körvasút mellett egy új híd, atlétikai stadion és a Csepel-sziget északi csücskébe tervezett hatalmas közpark is megvalósulna a területen. A fejlesztéseket a Snøhetta építésziroda által tervezett South Gate Masterplan tenné teljessé,

amely 135 hektáron egy teljesen új városnegyedet hozna létre a Ráckevei-Duna mentén, új életet lehelve az elhanyagolt és lepusztult part menti területekbe.

A norvég építésziroda most a honlapján és Facebookon tette közzé a déli városkapu terveit, amely a fenntarthatóság mellett a közvetlen vízkapcsolatra is komoly figyelmet fordít, miközben

egy minden ízében emberközeli, modern, urbánus, de mégis természetközeli, előremutató és vibrálóan nyugati felfogású helyet hozna létre.

A látványtervek alapján a pesti oldalon egy mesterséges félszigetet hoznának létre a Csepel-sziget északi csücskével átellenben, amelyet gyalogoshidak kötnének össze Pesttel és Csepellel is, közvetlen átjárást biztosítva az új városnegyed és a sziget északi csücskébe tervezett új közpark között.

Közlekedés szempontjából a terv elsősorban a gyalogos és kerékpáros valamint a tömegközlekedést helyezi előtérbe, az építkezésnél pedig fontos szempont lenne a fenntartható építőanyagok használata.

A területen az új vízpart változatos kialakítása olyan helyek láncolatát teremtené meg, ahol lehetőség nyílik arra, hogy a budapestiek közvetlen fizikai kapcsolatba kerülhessenek a folyóval.

A vízfelületek partját sétányokkal, pihenőterületekkel, kikapcsolódási lehetőségekkel, kilátópontokkal, valamint éttermek és kávézók teraszaival vagy más kiülős helyekkel szegélyeznék.

A terv kiemelten foglalkozik a Dunával való közvetlen kapcsolatra, amelynek feltételei ma Budapesten csak kevés helyen adottak. Az új városnegyedben a folyó sokkal könnyebben megközelíthetővé válna, a felújított, új funkciókkal ellátott Nagyvásártelep előtt kialakított közösségi tér például szinte belenyúlna a folyóba.

A Snøhetta elképzelései szerint az új városnegyed mintegy 16 ezer embernek nyújtana lakhatást, amiből 12 ezer diák lenne, vagyis a terület diákvárosként is funkcionálna. Építészeti szempontból a projekt egyik leglátványosabb eleme a félsziget déli csücskébe tervezett épület lenne, ami különböző kulturális funkciókat töltene be. A Telex megszerezte a projekt magyar nyelvű tájépítészeti kézikönyvét is, amelyben részletesen is bemutatják, hogyan épülne fel az új városnegyed.

A lap szerint az eddig biztosnak tűnő beruházás a Fudan Egyetem érkezésével veszélybe került, ugyanis a kínai állami egyetemet éppen a tervezett diákváros területére költöztetnék; ezt Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely is kemény szavakkal kritizálta egy Facebook-bejegyzésben.

Míg itthon Csepelért folyhat a harc, a rómaiak a vendéglátóhelyek újranyitásáért tüntetnek elkeseredetten, ha pedig van egy jó ötleted, hogyan lehetne újraindítani a hazai turizmust, akkor így kaphatsz nem kevés támogatást rá.

(Forrás: Rakéta, Telex, Snøhetta)

Snøhetta | egyetem | dizájn | látványterc | duna | csepeli félsziget

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom