Lassan megfizethetetlen lesz a csoki és ennek semmi köze az inflációhoz

A kakaó ára a szakértők szerint negyvenhét éves csúcson van, az édesszájúaknak pedig egyre mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk.

A BBC tájékoztatása szerint 2024-ben a kakaó ára történelmi csúcson van, és elérte az 5874 dollárt (kb. 2,1 millió forint) a New York-i nyersanyagpiacon. Már több mint két éve tart a csokoládé áringadozása, a drámai drágulás pedig most fogja alapjaiban megrengetni az édességgyártó ipart, aminek az árát a végén természetesen a vásárlók fogják megfizetni.

Az elmúlt szezonban a Swiss Platform for Sustainable Cocoa jelentése szerint közel ötmillió tonna kakaót állítottak elő világszerte. Ennek hatvan százalékát Elefántcsontparton és Ghánában termesztették, ezt követi Ecuador mindössze kilenc százalékos részesedéssel.

A kakaónak a kávéhoz hasonlóan nagy a kitettsége az éghajlat-változásra, a tradicionális kakaótermesztő régiók azonban lassan túlmelegednek, aminek 2050-re drámai következményei is lehetnek. A ghánai kakaótanács például már kongatja is a vészharangokat, előrejelzésük szerint

tizennégy éve nem volt olyan alacsony termésmennyiség, mint amit az idei évre prognosztizálnak.

Az ok azonban nemcsak a klímaváltozásban kereshető, hanem a csempészetnek is, amely csupán az elmúlt szezonban százötvenezer tonna kakaóveszteséget és hatszáz millió dolláros gazdasági kárt okozott az országnak. Ghánában ennek következtében számos feldolgozóüzem leállította a termelést.

Mindez odáig vezetett, hogy az Investopedia jelentése szerint tavaly az Egyesült Államokban tíz százalékkal emelkedett a csokoládé kiskereskedelmi ára, és várhatóan idén is folytatódni fog a drágulás.

(Forrás: Food&Wine, fotók: Getty)

kakaó | áremelkedés | csokoládé

FOLYTASD EZZEL

A Duna válasza a rooftop bárokra a Szabadság és az Erzsébet hidak ölelésében

Valódi legenda telefonnal: Polly Dániel és a Xiaomi 14 művészi projektje

Rendeld meg a Roadster magazin 15. számát!

Nyakunkon a tavasz, és ami még jobb hír, itt a legújabb Roadster magazin is. Mit találunk benne? Találkozunk az amerikai képzőművésszel, Jim Denevannel, aki amellett, hogy land artban utazik, egy csodás rendezvényszervező céget is működtet, amely elképesztő helyeken szervez vacsorákat Kaliforniától kezdve Dél-Afrikán át Toszkánáig. Kifaggatjuk a kultikus Iditarod Trail Race kutyás szánhúzó verseny szervezőjét, a biennáléra készülő Nemes Márton festőművészt, megismerkedtünk a Friluftsliv filozófiával, Arnaud Montagard fotós révén megnézzük, milyen Amerika hátsó udvara, főzünk a 101 Bistróban, és a Totemism legújabb kollekcióját is szemügyre vesszük. ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram