Szeptember 6-án, hajnalban tűz ütött ki a Déryné alagsorába épített konyhában, de a lángokat percek alatt sikerült eloltani. Annak ellenére, hogy a tűz nagyjából 150 millió forintos kárt okozott, és leégett a vendégtár jelentős része, a hely nyitva tartott, alig egy hónap elteltével pedig minden olyan állapotban van, mintha mindez meg sem történt volna.
– A konyhában egy elektromos víztároló szerkezet hibásodott meg, kigyulladt egy vezeték, ami aztán a földszinti vendégtérre terjedt át – idézte fel a történteket Kovács Kristóf a Roadster kérésére. – Szerencsére nálunk mindig van bent éjszaka személyzet, így gyorsan értesítették a tűzoltókat és az ő gyors és profi beavatkozásuknak köszönhető, hogy nem lett nagyobb a kár.
Bár a Dérynében keletkezett tűzről szinte minden hazai sajtóorgánum beszámolt, arról már alig, hogy villámgyorsan meg is nyitottak.
– Én nem tartom magunkat annyira fontosnak, hogy mindenki megírja ezt, de úgy fest, ez a helyzet. Ez ilyen tragédiánál az első, hogy megnézzük, van-e személyi sérülés. Szerencsére ilyen nem történt. És innentől kezdve az egész egy óriási megkönnyebbülés volt nekem. Ami amúgy nem égett el a vendégtérben, az kormolódott, szóval takarítani vagy cserélni kellett.
A lényeg, hogy senki sem sérült meg, ráadásul a kár is lehetett volna sokkal nagyobb.
Minden újrafestettünk, újraparkettáztunk, az elektromos vezetékeket cseréltük, a hangrendszert is, a hangfalaink elégtek.
Ehhez újjá kellett építeni a Déryné lelkének számító 26 méteres pultot, aminek lakkozásában és pácolásában a társtulajdonos, Kovács Kristóf is részt vett.
A Déryné rugalmas szemléletnek és a csapat profizmusának köszönhető, hogy a teraszon fogadni tudtak vendégeket, közben pedig nekiálltak a belső, leégett terek újjáépítésének. Aki tisztában van a hazai építőipari helyzettel, vagy újított fel lakást mostanában, tudja, hogy mennyire nehéz egy ilyen művelet, de a Dérynében alkalmanként 30-40 ember is dolgozott egyszerre, így sikerült elérni, hogy valószínűleg világrekord gyorsasággal, szeptember 27-én sikerült újra teljes területén megnyitni a helyet.
Szeptember 23-án már ünnepelt a Déryné
– Közel 20-30 emberrel beszéltem, mire valaki igent mondott. De amint megvolt a csapat, minden haladt. Úgy éreztem, mintha egy új Dérynét építenék, nagyon izgalmas volt.
És közben a teraszon végig nyitva voltunk, vinni tudtuk a teljes étlapot, és ezért a kollégáimat nagy dicséret illeti.
Nem tudok olyan helyről, ami leég, de aznap már működik is. Ebből az látszik, hogy ha az ember kényszerhelyzetben van, nagyon gyorsan tud reagálni. Ehhez persze az kellett, hogy végig ott legyünk, és éjjel-nappal dolgozzunk. Most szerintem jobban nézünk ki, mint a tűz előtt.
újranyitás | kovács kristóf | interjú | tűz | déryné
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
5 mediterrán recept, amelytől egy pillanat alatt nyári hangulatba kerülsz
Ha szereted a tiramisut és a futást, akkor nagyon jó hírünk van
A rumos koktélok alapdarabja, ami még mindig veszélyesen jó
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!








