Nem hitte el az internet, hogy valódi ez a fotó, annyira ritka látványt örökít meg

Andrea Ravagnani november 23-án kapta lencsevégre a Dolomitokat, de nem ám akárhonnan.

A fotósnak mintegy kétszáz kilométerről, a Ravenna megyei Sant’Albertóból sikerült varázslatos képet készíteni a hegyvonulatról. A fotót az Emilia Romagna Meteo Facebook-oldal is megosztotta, és a poszthoz több száz komment érkezett, köztük nem kevés hitetlenkedővel. Mint Ravagnani elmondta, talán ő sem hitte volna el, hogy ilyesmi lehetséges, ha nem látja a saját szemével.

A fotós a vízimadarak havi összeírásához készítette a felvételt a helyi ornitológiai egyesületnek és a nemzeti parknak, és hirtelen nem is tudta, hogy mit lát, ezért

egy hegyfelismerő alkalmazás segítségével azonosította a Dolomitokhoz tartozó Pale di San Martinót.

Mint hozzátette, soha nem látta még innen ilyen tisztán a hegységet, bár az előfordult, hogy látott valamit messziről derengeni a háttérben.

Úgy véli, hogy az időjárás teremtett egyedülálló látási viszonyokat, miután a korábbi vihar után kisütött a nap. Nemcsak a Dolomitok bukkantak fel, de az Appenninek láncát is lehetett látni egészen San Marinóig, a szemközti oldalon pedig az Alpokat, teljes pompájában.

Itt megtudhatod, hogy milyen az igazi dolce vita a Dolomitokban, és miért rózsaszínebb a naplemente, de választék akad bőven, ha Olaszországban keresel téli élményeket.

(Forrás: Ravenna e dintorni, képek: Getty Images)

 

olaszország | dolomitok | ravenna | fotó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom