Hetvenhat éve dívik egy különleges szokás ezen az európai reptéren

Az elmúlt hetvenhat évben minden karácsonykor egy pap jelent meg a forgalmi előtéren egy kehely vízzel.

A lelkész azért érkezett a dublini repülőtérre, hogy megáldja a gépeket. A katolikus szertartás gyökerei egészen 1947 nyaráig nyúlnak vissza, de eredetileg csak az Aer Lingus gépeit érintették, amelyeket ír szentekről neveztek el. Akkoriban a forgalom még messze nem volt ekkora Dublinban. A forgalom élénkülésével viszont 1867-ben az eseményt áttették karácsonyra: az év egyetlen napjára, amelyen a repülőtér manapság is bezár.

Tavaly harminckétmillió ember haladt át a terminálokon, azonban december 25-én csak néhány dolgozó maradt, köztük Desmond Doyle atya, a reptéri lelkész.

A szertartás időközben kiterjedt a szintén ír Ryanair gépeire, emellett a pap általános, ökumenikus áldásban részesíti az egész repteret.

A hagyomány folytatása azonban most veszélybe került, miután a forgalmas nemzetközi csomóponton új biztonsági protokollt vezettek be, amelynek értelmében az említett területen csak az üzemeltetéssel kapcsolatos feladatok végezhetők. A reptér ugyanakkor szeretné megmenteni a tradíciót, ezért próbál olyan megközelítést kidolgozni, amellyel továbbra is lehetséges a karácsonyi áldás.

A hírek szerint a változtatást azért vezették be, mert egy ateista aktivista nem vallásos áldó szertartást szeretett volna tartani a reptéren. A kampányoló John Hamill, az Atheist Ireland nevű szervezet egykori munkatársa vissza is szólt a Twitteren, mondván, hogy hetvenöt évig bizonyára nem vették észre a biztonsági kockázatot, csak akkor, amikor valaki szintén szeretett volna részt venni a szertartáson.

(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)

Air Lingus | áldás | szentek | dublin

FOLYTASD EZZEL

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Ez az egzotikus hely lesz a következő téli nyaralások favoritja!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom