Dwayne Johnson új rekordjával a legnagyobb hollywoodi sztárokat győzte le

Az egykori pankrátorból lett színész új vizekre evezett azzal, hogy beszállt az alkoholpiacra, ráadásul minden rekordot meg is dönt a tequilájával.

Egyre több világsztár dönt úgy, hogy beszáll az alkohol-kereskedelembe: korábban George Clooney is kacsintgatott a tequilák világa felé, alapított is egy márkát, amitől nemrégen vált meg egymilliárd dollárért. Úgy tudni, ő nagyjából 170 ezer üveg alkoholt adott el. Ryan Reynolds Aviator Ginje, Justin Timberlake 901 Silver Tequilája és Eva Longoria Casa del Sol-ja is megvetette a lábát a piacon, Kate Hudson pedig vodkával nyomul.

Mindannyiukat lekörözte azonban Dwayne Johnson, akinek új tequila márkája, a Teremana már az első évében eladási rekordokat döntött. A Teremana 2020 márciusában indult útjára, az eladott üvegek száma pedig

most lépte át a 600 ezret, ami Johnson szerint rekordnak számít az első éves eladások tekintetében.

Most azt tervezi, meghódítja a globális piacokat is. Erre minden lehetősége megvan, nemcsak ismertsége miatt, hanem azért is, mert a szakértők szerint 2022-ben a tequila még népszerűbb lesz.

Különösen felértékelődik a kiemelkedő minőség, de egyre többen érdeklődnek majd a tequila-kóstolók és az alkohol előállítása iránt.

(Forrás: Timeout, fotók: Teremana)

tequila | japánkert | világsztár | színész | alkoholpiac | alkohol

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom