Így lesz egyedül is élvezetes az éttermi étkezés

A családdal, nagyobb társasággal való közös étkezéseket, a beszélgetéseket, a hosszan tartó vasárnapi ebédet sokáig ideálisnak tartották, ez azonban nem tükrözi hétköznapjaink valóságát, hiszen napjaink atomizálódnak, mi magunk pedig egyre inkább elszigetelődünk saját kis buborékjainkban.

Ma már a gasztronómiai élmények sem igényelnek társaságot. Azok, akik napjaik nagy részét egyedül töltik, teljesen természetesnek veszik azt is, hogy egyedül üljenek be valahova enni.

A kutatások azt mutatják, hogy az európaiak közel harmada minden étkezéskor egyedül eszik.

A lengyelek körében ez az arány még magasabb, negyven százalék, de még a közös étkezések fontosságát hangsúlyozó olaszok körében is huszonkilenc százalék azok aránya, akik egyedül ülnek le az asztalhoz.

Vannak tehát, akiknek az egyedüllét étkezéskor sem okoz gondot, mások küzdenek az ötlettel, hogy egy zsúfolt étteremben társaság nélkül egyenek, holott ez valójában egy olyan élmény, ami sokat elárul magunkról. Milyenek vagyunk a saját társaságunkban? Mit gondolunk, hogyan látnak minket mások? Elszigetelve érezzük magunkat?

Íme néhány tipp, hogyan emelhetjük magas szintre az étterembe járást, ha nincs hozzá társaságunk.

Üljünk le a bárban!

A nyüzsgő bárban gyakran találkozhatunk olyan emberekkel, akik a pultossal beszélgetnek. Tökéletes lehetőséget biztost arra, hogy megfigyeljük a személyzetet, a többi vendéget, az embereket, akik jönnek-mennek. Ezen kívül a bárban ülőket törzsvendégnek gondolhatja a többi étkezni vágyó.

Barátkozzunk össze a személyzettel!

Kérdezzük meg, mit ajánlanak, mit rendeljünk, mi a kedvenc ételük és miért. Emellett programjavaslatokat is kérhetünk tőlük, az igazi bennfentes információkkal a zsebünkben egy városnézést is letudhatunk úgy, mint a helyiek.

Válasszuk ki a megfelelő időpontot!

Ha egyedül vacsorázunk, jobb korai időpontot választani az étkezésre. Csúcsidőn kívül kisebb nyomás alatt van a személyzet, többet lehet velük beszélgetni és még az is lehet, hogy kedvezményes áron tudunk majd étkezni.

Kisebb adagok, nagyobb választék

Erősen ajánlott kóstoló menüt rendelni, ha van ilyen, mert több fogás érkezik kisebb adagokban, így többet kommunikálhatunk a felszolgálókkal, miközben elmondanak néhány érdekes tudnivalót az ételekről.

Vigyünk egy könyvet magunkkal

Nem kell unatkoznunk addig sem, amíg a fogásokat várjuk akkor, ha egy könyvet viszünk magunkkal. Így ráadásul az olvasmányra koncentrálunk és nem hallgatjuk ki még véletlenül sem más beszélgetését.

Vigyünk jegyzetfüzetet!

Ha a fogásokról egy füzetbe írunk feljegyzéseket, a személyzet azt hiheti, hogy étteremkritikussal van dolguk. Ha pedig még a villát is a szék alá helyezzük, egyenesen Michelin-ellenőrnek néznek majd bennünket. De a gasztronómiai élmények újraélésének egyik legnagyszerűbb módja, ha leírjuk a tapasztalatainkat és azokat a kreatív gondolatokat, amik étkezés közben megszületnek.

Videóhívással mégis közös lehet az étkezés

Egy fülhallgatóval és telefonnal a világ bármely pontján fel tudjuk hívni az egyik barátunkat vagy családtagunkat. Ebben az esetben csak arra érdemes odafigyelnünk, hogy az étterem egy jól megvilágított sarkába üljünk le és ügyeljünk arra, hogy a beszélgetésünk hangerejével ne zavarjunk másokat.

Az étkezések során érdemes még néhány dologra odafigyelned. Vannak ugyanis olyan idegesítő szokások, amiket azonnal abba kell hagynod, ha étterembe mész, és vannak olyan dolgok is, amiket ajánlott elkerülnöd akkor, ha repülőn rendelsz italt. És persze vannak tuti tippek arra is, hogyan kerüld ki a turistacsapda-gyanús éttermeket Olaszországban.

(Forrás: Finedining lovers, fotók: Getty)

étterem | fine dining | étkezés | tippek | egyedül

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom