Most először nyílik kiállítás a kijárási korlátozások óta a Ludwig Múzeumban

Az Egyensúlyban / Keeping the Balance című, szeptember negyedikén nyílt kiállítás keretében mintegy hatvan művet mutatnak be a Telekom Művészeti Gyűjteményből. A válogatásban többségében kelet-európai gyökerekkel rendelkező művészek alkotásai szerepelnek. 

Miként sikerülhet megtalálni és megtartani az egyensúlyt egy összetett, ellentmondásokkal teli és gyakran ellentétektől terhes valóságban?

A kiállítás fókuszában álló kérdés egyszerre sugall reményt, és fogalmaz meg állítást arról, hogy a művészeti vita és a szembenézés olyan gondolatokat ébreszthet, olyan élményeket közvetíthet, amelyek kifejezetten alkalmasak arra, hogy megtaláljuk ezt az egyensúlyt.

Fontos, hogy különbséget tudjunk tenni az ellentmondások és a sürgető kérdések között, az igazság és a hazugság között, a fontos és a jelentéktelen között. Vegyük fontolóra ezeket, hozzunk okosan és megalapozottan döntéseket! Ezt teheti, és teszi is lehetővé a művészet.

A kiállítás koncepcióját 2019-ben dolgozták ki a kurátorok. Azóta a világ kibillent korábbi egyensúlyi helyzetéből. Az élet törékenysége egyszerre mindenhol jelenlévővé vált, még a jómódú államokban is. A gazdaság, az egészségügyi és szociális ellátórendszerek, az összetartás Európa és nemzetei között mély válságban van, éppúgy, mint a személyes szabadság és a társadalmi kapcsolatok. A világnak ismét meg kell találnia az egyensúlyt, miközben szükségszerű egyfajta újrakezdés is. Megvan a lehetőségünk, hogy ne kövessük el ugyanazokat a hibákat, merjünk új, innovatív modelleket keresni és alkalmazni a bolygóval való együttélésünkre.

A kelet-európai művészek a közelmúltban már átélték a szocialista-kommunista diktatúrák hatalmas horderejű átalakulását, részesei voltak a szabad piacgazdaságba való átmenetnek, sőt gyakran a gátlástalan kapitalizmust is megtapasztalták. Tanúi voltak forradalmaknak, háborúknak, a felelőtlen gazdálkodásnak és a szegénységnek, és nem ritkán annak is, ahogy szüleik álmai semmivé foszlottak.

Ez az érzékenység és figyelem a műveikben is felfedezhető. A művészek ebből a kulturális közegből fogalmazzák meg reflexióikat is a társadalmi változásokra, és azokra a kihívásokra, amelyekre mindannyiunknak válaszokat kell adnunk.

Érzékenyen reagálnak a jelen problémáira és sürgető kérdéseire. Nem adnak kész válaszokat, de rámutatnak annak a szükségszerűségére, hogy egy olyan világot kell ismét egyensúlyba hozni, amely még ellentmondásosabbá és összetettebbé vált, ezért többé nem tűri az egyszerű megoldásokat.

A munkák közvetlenül is foglalkoznak olyan kiegyenlítetlen helyzetekkel, amelyek megoldása még sürgetőbb, mint egy évvel ezelőtt. Mégis, reményt és bizakodást közvetítenek, humort és jókedvet sugároznak. Bizonyítékai annak, hogy az emberi kreativitás képes a valóság nehézségeinek erőteljes ellensúlyát képezni.

A tárlat többek között Cseke Szilárd, Petrit Halilaj, Sanja Ivekovic, Sejla Kameric, a Kis Varsó, Ciprian Muresan, Dan Perjovschi, Kraszimir Terziev és a Slavs and Tatars munkáit vonultatja fel. A kiállítás november 22-ig látható a Ludwig Múzeumban.

Ez is érdekelhet:

Művészi performanszként tönkretett egy Picasso-festményt egy fiú

Felmerül a kérdés: mi a különbség az öncélú agresszió és a művészeti performansz közt?

(Forrás: Ludwig, MTI) 

egyensúly | ludwig | ludwig muzeum | művészet | kortárs

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom