Egymilliárd forintot fizettek egyetlen halért ezen az egészen különleges aukción

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Rekordáron, több mint egymilliárd forintért árvereztek el Japánban egy kékúszójú tonhalat.

A mintegy kétszáznegyvenhárom kilogramm súlyú halra az év első aukcióján a tokiói halpiacon lehetett licitálni. A hatalmas halra végül egy Sushizanmai nevű szusizólánc ajánlotta a legtöbbet,

több mint egymilliárd forintot.

A kékúszójú tonhal a japán konyha csúcsalapanyagának számít. A túlhalászat miatt bevezetett halászati kvóták miatt pedig jóval kevesebb a kínálat belőle, mint amekkora kereslet lenne rá. Az év első tonhalának azonban más jelentősége is van.

Szerencsét hoz.

A legmagasabb licitet kínáló szusizó elnöke éppen ezért abban bízik, hogy a rekordáron megvásárolt tonhalból minél több ember ehet majd és minél többek meríthetnek belőle erőt.

Úgy tudni, a kékúszójú tonhalat először kifilézik, majd szétosztják az étteremlánc tagjai között szerte az országban.

(Forrás: Reuters, fotó: Unsplash, illusztráció)

árverés | szusi | tonhal | hal | rekordár | aukció

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 23. számát!

Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom