Bologna egyik legismertebb és legjobban megőrzött 15. századi palotájában, a Palazzo Feliciniben található Leonardo da Vinci hajdani lakása, ahol utolsó olaszországi éveit töltötte.
Az Emilia névre keresztelt rezidenciában lakott da Vinci, miután 1515 körül pártfogójával, Giuliano de’ Medicivel együtt a városba költözött. Azonban nem maradt ott sokáig, mert nemsoká találkozott I. Ferenc francia királlyal, aki meggyőzte, hogy tegye át székhelyét Franciaországba. Így a művész 1516-ban a Château du Clos Lucé-ben telepedett le, és ott is halt meg 1519-ben, 67 éves korában.
A rezidencia egy korábbi, 1300-as évekbeli épület alapjain áll, és Aristotele Fioravanti építész tervezte.
A három szintes, 620 négyzetméteres lakás felújítása során megőrizték a történelmi jellegzetességeket, de arra is ügyeltek, hogy semmi ne hiányozzon, ami a modern kényelemhez szükséges.
A ház terrakotta udvara, Leonardo-stílusában készült festményei, kazettás és freskós mennyezetei, valamint makulátlan 17. századi faburkolatokkal díszített szobák minden nap gyönyörködnivalót adnak a szerencsés új tulajdonosnak.
Az előcsarnokban grandiózus márványlépcső található amelyet Angelo Michele Colonna reneszánsz művei díszítenek, a szalonokban pedig monumentális kőkandallók találhatók.
A lakás jelenlegi tulajdonosa a korábbi válogatott focista, Giuseppe Signori, aki 2002 óta élt ott a feleségével. Három éven át egy butikhotelt is üzemeltettek Le Stanze degli Angeli (Angyalok szobái) néven, de 2020-ban, a járvány kezdetén végleg bezárták.
Az Italy Sotheby’s International Realty 3,2 millió eurós (1 milliárd 273 millió 307 ezer forintos) irányárral értékesíti a történelmi ingatlant.
Ez a csillagászati ár ugyanakkor messze elmarad a világ legdrágább eladó otthonától. A kettő között találjuk a világ egyik leghíresebb írójának rezidenciáját, amely tízmilliárd forintért bukkant fel az ingatlanpiacon.
(Forrás: The Spaces, in Italia, képek: Italy Sotheby’s International Realty/The Spaces)
bologna | leonardo da vinci | Palazzo Felicini | luxuslakás | lakásIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Mintha csak a táj emelte volna ki magából ezt a meseszép mexikói kőházat

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!