Mindenben olyan, mint a kultikus 911-es, csak éppen elektromos

Egy holland cég arra törekszik, hogy megmaradjanak az imádott klasszikus autók egy olyan világban, amely nagy sebességgel halad a nulla káros anyagot kibocsátó járművek felé. A Voitures Extraverts ikonikus veterán autóknak gyártja le az elektromos változatát.

A Quintessenza néven futó projekt keretében Porsche 911-esek alapján építenek elektromos hajtású autókat.

A megrendelő dönti el, hogy a hatvanas, a hetvenes vagy a nyolcvanas évek modelljeiből választ magának egyet, hogy aztán a 911-es ne csak villanymotoros hajtást kapjon,

hanem modern korrózióvédelemmel, hűtött tárcsafékekkel, légkondicionálóval és elektromosan állítható lengéscsillapítókkal is felszereljék, miközben eredeti vonalait megtartja.

A megszépített karosszéria a Carrera 3.2 futóművével és technikájával gazdagodik, aztán villanymotort szerelnek belé. Az akkumulátor 60kWh kapacitású, az autó hat másodperc alatt éri el a 100 km/h sebességet, ha pedig tövig nyomjuk a gázpedált, 200 km/h a maximum, amit elérhetünk vele. A hatótávolsága négyszáz kilométer.

A gyártó öt év vagy százezer kilométer garanciát vállal a 300 ezer euróba kerülő autóra, melyből a tervek szerint tizenkét darab gördül ki a garázsból.

Ez is érdekelhet:

Elektromos luxusautó, ami akár a lelki társad is lehet

Normális méret, tisztességes hatótáv, erő – ma már az e-autóktól is azt várjuk, mint az elődjeitől, a Mercedes–Benz pedig meg is adja mindezt, méghozzá a legmagasabb nívón.

(Fotók: voitures-extravert.com)

veterán autó | porsche 911 | villanymotor | jármű | oldtimer

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom