Jogsértő lehet a drasztikus élelmiszerár-emelés, kivizsgálják a boltláncokat

Az elmúlt időszakban gigantikus áremelkedéseket tapasztalhattunk az élelmiszerboltokban, hamarosan kiderül, hogy felmerülhet-e jogsértés.

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi piaci szektort, hogy feltérképezze, torzulhatott vagy korlátozódhatott-e a verseny a vizsgált termékkörök kiskereskedelmi piacain vagy az értéklánc más szintjén, illetve felmerülhetett-e bármilyen jogsértés, amely versenyfelügyeleti eljárást alapozna meg.

Az eljárásban számos élelmiszeripari termék árazási gyakorlatát tekintik át, és külön figyelmet fordítanak a hatósági ársapkás termékek helyettesítőire, például egyes tejtermékekre.

Többek között a piaci szereplőktől összegyűjtött információk elemzésével tárják fel a drágulás okait, hogy megtehessék a szükséges lépéseket az esetleges versenyproblémák kiküszöbölésére. A vizsgálat kiterjed a legnagyobb élelmiszerkereskedelmi láncok árazási és értékesítési gyakorlatára, de ezen túl egyedi panaszok és piaci jelzések kivizsgálása is folyamatban van.

A GVH még tavaly november végén kezdett konzultációsorozatba, hogy tájékozódjon az inflációval leginkább érintett piacok folyamatairól, illetve felhívja a gazdasági szereplők figyelmét a versenyjog betartására.

Horvátországban szintén felléptek a hatóságok az elszálló árak ellen.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images, Unsplash)

áremelés | élelmiszerbolt | élelmiszer | élelmiszerárak | drágulás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom