Close
Igazán csak télen lehet érezni a lelkét – Ilyen az élet a Spitzbergákon

Igazán csak télen lehet érezni a lelkét – Ilyen az élet a Spitzbergákon

Biztosan emlékszünk még a régi Delta-főcímben látott jelenetre, amikor ránézésre nyolc réteg ruhában, combtőig érő hóban és szélviharban menetelő emberek próbáltak kikecmeregni a fagyos világból. Valahogy ilyen képek jutnak először eszünkbe a Spitzbergákról.

A sarkköri ihletésű Four Whales ruházati márka kapcsán itt, a Roadsteren bemutatott Farkas Tamás utazási mániájáról meséltünk már. Kezdetben a trópusoktól a vulkánokig mindenféle egzotikus helyre vitte a szíve, aztán szűkítette a kört az általa leginkább kedvelt sarkvidéki területekre; bejárta Kamcsatkát, Norvégiát, Izlandot, Grönlandot, de hogy ne csak az északi félteke felé boruljon a földgömb, délen a Falkland-szigeteket is meglátogatta.

Egyik kedvenc úti célja a Jeges-tengerben található szigetcsoport, a Spitzbergák.

Az Arktisz kapujának tartott szigetvilág nagyjából félúton fekszik Norvégia és az északi sarkpont között.

Területének több mint felét végtelennek tűnő hó- és jégmező borítja, de ha ez nem lenne elég, október végétől nagyjából február végéig teljes sötétség borul rá (cserében nyáron állandó világosság érkezik). Európa legnagyobb vadonját találjuk itt, hét nemzeti parkja, hat vadrezervátuma és tucatnyi madárrezervátuma mintegy negyvenezer négyzetkilométeren terül el.

Őslakosság hiányában a norvégok látják el a közigazgatási jogokat a fővárosban. Longyearbyennek saját egyeteme, óvodája, iskolája, temploma van, helyi ízekkel dolgozó étterme viszont nincs, hiszen a lakóközösséget nagyrészt norvégok, thaiföldiek, svédek és oroszok alkotják.

A főként a skandináv vonalat követő helyi gasztronómia egyébként igen magas színvonalú, egy-egy hely étlapjáról a fókasteaktől a rénszarvasnyelvig nekünk szokatlan fogások közül választhatunk.

Longyearbyen pici város, és eléggé zárt közösséget alkot. Kulturális élete a lehetőségekhez képest változatos; rendeznek arrafelé dzsesszfesztivált, kutyaszánversenyt, a Föld legészakibb maratonját, de az egyik leginkább várt esemény március elejére datálódik, amikor a hosszú, sötét időszak lezárásaként először néznek be ide a napsugarak.

Tamás legutóbb a nyári időszakban kalandozott a Spitzbergákon. Szokása szerint előre befizetett, mások által szervezett út helyett expedíció-jelleggel saját maga koordinálta a túrát. Egy ilyen fajsúlyosabb kirándulás rendkívül alapos utánajárást igényel, a legtöbb nyűggel a különféle engedélyek beszerzése jár: – “A szigeteken a kormányzó a főnök, valamennyi expedíció az ő jóváhagyásával indulhat el. Előre le kell adnunk egy pontos útitervet, hová, milyen útvonalon szeretnénk menni, milyen közlekedési eszközt használnánk, milyen biztonsági felszerelést, kommunikációs eszközöket viszünk magunkkal a műholdas telefontól a jeladóig.

Ha ezeket leadtuk, és a kormányzó rámondja az áment, akkor az engedélyek birtokában bérelhetünk például puskát. Komolyan veszik az egész procedúrát, rendszeresek az ellenőrzések. Tudnak rólunk mindent, hogy éppen merre vagyunk vagy hová tartunk” – mondja Tamás, hozzátéve, hogy a kinti tartózkodást igyekszik úgy rendezni, hogy érkezés után hétköznap következzék a naptárban, mert olyankor egyszerűbb beszerezni az engedélyeket, például fel tudja venni a fegyvereket vagy a kajakot.

A vidék elsősorban a fiatalabb jegesmedvék miatt nem mondható veszélytelennek.

Nyáron a lakott területek környékén a legrosszabb a helyzet, mert a fiatal, tapasztalatlan jegesmedvék arrafelé kóborolnak, és akár embert is ehetnek.

Tamást ezek a rázós szituációk szerencsére elkerülték. – “Fejben kell ott lenni. Zárjunk ki minden lehetséges problémaforrást, tehát legyen elég ételünk, folyadékunk, figyeljünk oda a fagyásra (mozgassuk rendszeresen a lábujjainkat). Egy ilyen túra sikere leginkább a logisztikán múlik.”

Nehéz egy dolgot választani a Spitzbergák adta élmények közül, de a rozmárok mindenképp megérnek egy kiemelést. – „Jó fejek. Nagyon sokat esznek: kicuppantják a kagyló belsejét, aztán teli hassal kifekszenek a partra emészteni. A másfél tonnás állatok ilyenkor csak tespednek, alvás közben folyik a nyáluk, nem is annyira diszkréten horkolnak. A parton nagyon közvetlenek, odacsoszognak hozzánk haverkodni. A vízben már másképp viselkednek, mert egymást védelmezik, akár a kajakkal vagy csónakkal közeledő embert is megtámadhatják. Éppen ezért evezés közben folyamatosan figyeljük őket. Ha közelednek felénk, azonnal megyünk a partra.”

A Spitzbergák nyáron is gyönyörű. Sok mindennel találkozhatunk ebben az évszakban, amivel télen nem: nyílnak a virágok, csiripelnek a madarak, kizöldül az egész vidék.

–  “Nekem mégis ilyenkor az egésznek a lelke hiányzik, amit akkor érzek igazán, ha a hűvösebb szelek megcsapják az arcomat” – vallja be Tamás, majd rögtön folytatja a sarkifény-vadászattal kapcsolatos élményeivel. A nagyjából szeptember és március közé belőhető ideális téli fényvadász-időszak idején játszi könnyedséggel elkapható, hála egy műholdképekből építkező telefonos applikációnak, amely megmutatja, épp merre található. Norvégia északi részén a legjobb a helyzet, tiszta égboltú sötétség esetén igazán színes és látványos tud lenni, persze ehhez szerencse kell.”

Az utóbbi években egyre többen fedezik fel maguknak a földgolyó legkönnyebben elérhető, állandóan lakott legészakibb pontját.

Már napi szinten landolnak járatok, hogy aztán a látogatók megismerhessék ezt a kivételes világot. Félnapostól a kéthetesig különféle túrákat trappolhatnak végig a Spitzbergákon, miközben motoros szánnal hasíthatnak a havon, de szerveznek még nagyobb sítúrákat, fjordok-menti kajakozást, mászhatnak jégbarlangban, kipróbálhatják, milyen érzés, ha kutyák vontatják a szánjukat. A nyugalmasabb programot keresők fotóstúrákra csekkolhatnak be, esetleg felkereshetik a bálnavadászattal kapcsolatos emlékhelyeket, és még egy elhagyatott orosz bányásztelepet is bejárhatnak.

Ha tehát szeretnénk egy kicsit megtapasztalni, milyen az élet a 78. szélességi körön, nincs jobb választás annál, mint alaposan felkészülni, és megcélozni a Spitzbergákat. A többi a kormányzón múlik.

(Fotók: Farkas Tamás)

 

Itt a Roadster legújabb, negyedik száma!
Ismét egy magazin azoknak, akik szerint nem arra születtünk, hogy a négy fal között üljünk, akik szerint az élet olyasmi, amit nagykanállal kell fogyasztani és amiből sosem lehet elég. 170 oldalnyi friss, színes és energiával teli kontent felfedezőknek, kalandoroknak, inspirációt keresőknek mindarról, ami miatt érdemes nekivágni a világnak. Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom