Addig utazzunk ide, míg lehet: hamarosan eltűnhetnek a Föld színéről ezek a tengerparti strandok

Az idilli nyaralásról szőtt ábrándokat gyakran a homokon való gondtalan heverészés képei töltik ki. Egy tanulmány szerint azonban a lehetőségek egyre szűkülnek, mert a Föld homokos strandjainak közel fele 2100-ra eltűnhet.

Bár a partvonalak természetes módon is változnak, normális körülmények között megtartják a teljes méretüket. Az viszont problémát okoz, hogy sok esetben mesterséges módon építették ki a partszakaszokat. Ezeket különösen érzékenyen érinti az erózió, a leginkább akkor, ha alacsonyan fekszenek és viszonylag keskenyek is.

Clearwater Beach, Florida

Hogy ez mit jelent a gyakorlatban? A HawaiianIslands.com összevetette a tanulmány adatait azokkal a partokkal, amelyek a legtöbb értékelést kapták a Tripadvisoron, ebből pedig kiderül, hogy mely népszerű strandok vannak a legnagyobb veszélyben.

A lista élén a nigériai Lagosban található Landmark Beach áll, amely az előrejelzések szerint körülbelül 918 méternyi partvonalat veszíthet.

Morro Branco Beach

A ciprusi Larnacában található Mackenzie Beach 661 méterrel rövidülhet meg, az olaszországi San Teodoróban található Spiaggia La Cintából pedig akár 514 méternyi terület is eltűnhet.

A tízes lista további helyein a mozambiki Maputóban található Praia Da Costa Do Sol, a bangladeshi Kuakata Sea Beach, a mianmari KaByar Wa Beach, a nigériai lekiben található Elegushi part bejárata, a szaúd-arábiai Yanbuban található Royal Commission Beach, a katari Simaisma North Beach és Al Thakeera Beach áll.

Akumal Bay

Észak-Amerikában a listát a cancúni Playa Akumal vezeti, a második helyen a Panama Cityben található Playa Veracruz áll, a floridai Longboat Keyben található Clearwater Beach pedig a harmadik.

Dél-Amerikát illetően a legveszélyeztetettbb öt strand mind Brazíliában található: a listát a beberibei Morro Branco strand vezeti, majd a tamanandarei Praia Dos Carneirdos és az ipojucai Porto De Galinhas következik.

Szerencsére rengeteg olyan part van, amelyet nem fenyeget az eltűnés veszélye, vagy legalábbis nem ennyire. Ha Olaszországban csobbannál, itt találod a legszebb partokat, de ezen a mediterrán szigeten is lenyűgöző tengerpart és ékszerdoboznak beillő városok várnak.

(Forrás: HawaiianIslands, Travel and Leisure, képek: Getty Images)

eltűnés | klímaváltozás | tengerpart | erózió

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom