Szállítás közben eltűnt egy magánkézben lévő, legalább 230 millió forintot érő Picasso-festmény valahol Madrid és Granada között.
A Naturaleza muerta con guitarra (Csendélet gitárral) című alkotást 1919-ben festette Pablo Picasso, most pedig, 106 évvel később egy kiállításra szállították Granadába, ahová viszont nem érkezett meg – írja a Guardian híre alapján a HVG.
A 12,7×9,8 centiméteres, vízfestékkel és ceruzával készült kis papírképet a granadai CajaGranada kulturális központban akarták kiállítani, ezért többtucatnyi további műalkotással együtt becsomagolva indították útnak Madridból – írja a lap.
Természetesen a kiállítás kurátorai megtették a feljelentést, így most a spanyol rendőrség nyomoz, egyelőre eredménytelenül.
A szállítmány a terveknek megfelelően megérkezett Madridból, de csak napokkal később, a kicsomagoláskor tudták leellenőrizni az összes műtárgyat adminisztratív okokból, ugyanakkor a kiállítás anyagát az érkezéstől a kicsomagolásig kamerával figyelték, tehát a festmény út közben tűnhetett el.
Spanyol lapok szerint a szállítók út közben megálltak éjszakára, ezalatt felváltva ügyeltek a szállítmányra.
Amíg tart a nyomozás, és megoldódik a rejtély, ajánlunk négy spanyol várost, ahová minden Picasso-rajongónak el kell jutnia.
(Nyitókép: Unsplash, illusztáció)
granada | műalkotás | lopás | pablo picasso | spanyolország | nyomozás
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Ház az Atlanti-óceán kapujában, ahonnan a polgárőrség a határt figyelte egykor
Feltámasztják a '60-as évek optimizmusát ennek a múzeumnak a felújításával
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!