Close
Emeletes ágyakkal bővíti turistaosztályát a világ egyik legbiztonságosabb légitársasága

Emeletes ágyakkal bővíti turistaosztályát a világ egyik legbiztonságosabb légitársasága

A légitársaságok folyamatosan dolgoznak azon, hogy az utasaik egyre jobb, akár szállodaira hasonlító körülmények között alhassanak, de eddig aki ágyban akarta álomra hajtani a fejét, annak magasabb osztályra kellett jegyet váltania.

Az Air New Zealand azonban változtat ezen a trenden, és bevezeti a Skynest alvókabinokat, amelyekbe 2024 szeptemberétől fekhetnek be a turistaosztály utazói.

A légitársaság szerint ez lesz az első eset a világon, hogy ágyak kerülnek a turistaosztályra.

Egy gépen hat alvókapszula kap majd helyet, amelyekben két-két, két méter hosszú, háromemeletes ágyon lehet aludni. Mindegyik ágyhoz jár ágynemű, az alvóhelyet függönnyel lehet leválasztani, és lesz mellette telefontöltő is.

A cég minden hosszú és ultrahosszú távú járatot teljesítő, széles törzsű gépén lesznek alvókapszulák, akárcsak a flottához jövőre csatlakozó Dreamlinereken, amelyeken emellett Business Premier Luxe lakosztály és Business Premier ülések is lesznek.

Egyelőre még nem vészelhetjük át ágyban a hosszú repülőútak egy részét, ha turistaosztályra vettünk jegyet, de így is tehetünk néhány dolgot azért, hogy tudjunk pihenni. Ugyanakkor, akár fekszünk, akár nem, a hosszú úton különösen oda kell figyelnünk a testünk igényeire.

(Forrás és képek: Thrillist)

turistaosztály | emeletes ágy | alvás | Air New Zealand | alvókapszula

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Drónok csapódtak az M3-as autópályára, lezárták a szakaszt a nyomozók

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram