Ennek nagyon fognak örülni New York és Lou Reed rajongói

Több mint három évtizeddel eredeti megjelenése után rendkívül igényes, deluxe kiadásban vehetik újra kezükbe a gyűjtők a hét éve elhunyt Lou Reed New York című albumát.

A rajongók és a kritika egyaránt Lou Reed szólópályafutása egyik legjobb lemezeként tartja nyilván a New Yorkot. A korong most limitált példányszámban, exkluzív csomagolásban érhető el: a dobozban három CD, két vinyl és egy DVD, valamint fotókkal illusztrált füzet is található – tájékoztatott a Warner kiadványát Magyarországon forgalmazó Magneoton.

A New York albumon Lou Reed mellett Mike Rathke gitározott, aki 1987-ben csatlakozott a Velvet Underground egykori alapítójának zenekarához. A basszusgitáros Rob Wasserman volt, a dobos pedig Frad Maher, az anyag koproducere, de Reed két szám (Last Great American Whale és Dime Store Mystery) erejéig a Velvet dobosát, Moe Tuckert is elhívta a felvételekre, amelyek a New York-i Mediasound stúdióban zajlottak.

Lou Reed 1971-ben indult kacskaringós szólópályafutásában a New York a tizenötödik stúdióalbum, és éppen ideje volt, hogy a katasztrofális fogadtatásban részesült előző lemezek után valami jobb jöjjön, illetve a tudatmódosítókkal sokáig hadakozó Reed személyes megítélése is valamelyest helyre billenjen.

A tizennégy dalból álló ciklussal a New Yorkban született, élt és alkotott zenész egyfajta tiszteletét fejezi ki a metropolisz iránt.

A nyitódal, a Romeo Had Juliette a shakespeare-i történet átültetése Manhattanbe, a Halloween Parade-ben a Greenwich Village-et megtizedelő AIDS-ről van szó, a Dirty Blvd-ban a koszos szállodából kitörni vágyó spanyol ajkú szegény fiú, Pedro történetét meséli el. A lemez záró darabját, a Dime Store Mystery-t Reed egykori mentorának, a két évvel korábban elhunyt Andy Warholnak ajánlotta. (Reed egy évvel később a velvetes John Cale-el együtt teljes albumot szentelt a témának, Songs for Drella címmel.)

Az erős politikai vonal mellett szóba kerülnek az ikonikus helyek: a szövegekben szerepel a Central Park, a Soho, a Hudson folyó és a felhőkarcolók. Az anyag zeneileg több ponton a Velvet Underground hangzását idézi.
"Lou érezte, hogy mestermunkát végzett a lemezzel" – idézi második feleségét, egyben menedzserét, Sylvia Reedet a mostani kiadvány. Az öntörvényű zenész ezért sem engedett a kiadó nyomásának, és nem rövidítette meg az anyag egy órányi hosszát, holott ez még a bakelitek korszaka volt, és az LP-k elsöprő többsége negyvenöt perc körüli volt.

"Faulknernek ott volt Dél, Joyce-nak Dublin, nekem ugyanez New York és környéke. Nagy város, de témáját tekintve azért nem nyomja rá teljesen a bélyegét az albumra, mert sokat utazom, beszélek emberekkel, és mindenütt hasonló történetek jönnek elő. Más név, ugyanaz az élethelyzet" – fogalmazott Lou Reed egy 1989-es interjúban, amelyet David Frickének, a Rolling Stone magazin újságírójának adott.

A kiadványnak némi magyar vonatkozása is van: a borítófotót, amelyen Reed öt alakja látható, a fényképet a világhírű magyar származású fotóművész, Brassai (Halász Gyula) 1931-es képsorozata, a New York-i Metropolitan Museumban látható Big Albert's Gang inspirálta.

A lemez üzletileg is bejött a Warner kebelén belül alakult kis kiadónak, a Sire Recordsnak, és Reednek is, hiszen a Sally Can't Dance című, 1974-es albuma óta nem látott eladásokat produkált és több mint félmillió példányban kelt el. A mostani deluxe kiadás CD-i a lemez remaszterelt verziója mellett 1989-ben rögzített koncertfelvételeket, valamint demókat és kislemezeket tartalmaznak. A DVD-n a New York tizennégy dala látható és hallható egy 1989 augusztusi montreali estről, és szerepel rajta egy Lou Reeddel készült csaknem huszonöt perces beszélgetés audióanyaga is.

Ez is érdekelhet:

A brooklyni fotós, aki egy telefon segítségével mutatja be New York utcáit

Sok fotós oldal foglalkozott már Eric Van Nynatten képeivel, most mi is elcsíptük pár mondatra, és összeválogatta nekünk a kedvenc telefonnal lőtt New York-i fotóit.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images, Pixabay)

lou reed | new york | deluxe | kiadás | album

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom