A kétévente megrendezett építészeti Biennálé az az architektúra világának, ami Cannes a filmes univerzumnak: extravagáns bonanza, ami összehozza a szubkultúra legjobbjait, hogy három napig minden csak és kizárólag róluk szóljon. Ilyenkor Velence a világ közepe, legalábbis az egyik. A Roadster elgurult Velencéig, hogy felfedezze a saját Biennáléját. Elmeséljük, milyen volt.
Ha Biennálé, akkor Velence, és ha Velence, akkor grandiózus díszletek, arisztokratikus körülmények, stílus és olasz könnyedség padlóig nyomott gázpedállal. Aki hajlamos az építészeti ensemble-t egyedül a kiállított tárgyak, projektek alapján rendszerbe sorolni, az hatalmasat téved, és éppen a lényeget téveszti szem elől.
Noha a La Biennale kétségtelenül gigafontos szakmai esemény, ugyanakkor remek apropó is, hogy egyetemi tanárok, egyszemélyes think tankek, újságírók, fotósok, építészek (kiállítók és látogatók egyaránt), politikusok, nagykövetek, tévéstábok, exhibicionista művészek és építészetet tanuló egyetemisták a világ minden tájáról egybegyűljenek, és egy zseniális város kulisszái között ismerkedjenek egymás munkáival, vagy éppen egymással.
A Biennalé hivatalosan május 26-án nyílt meg, ám a kiállításokat az újságírók és a szakma előtt már 24-én és 25-én megnyitották. A Giardiniben és az Arsenale-ban egymást követték a megnyitók és a hivatalos események: az ember éppen hogy végighallgatta a chicagói részvétellel fémjelzett amerikai megnyitót, már sprintelhetett is át a finnekhez, akik könyvtárprojektjükkel és kiváló gin tonikot felszolgáló mixerekkel érkeztek.
A magyar pavilon hídfoglalós tárlata is sokakat vonzott, és ugyan nem húzott be díjat,
de szerintünk korrekt volt a jelenlétünk, és a projekt is kiválóan válaszolt a FreeSpace szlogenre, amit a Biennale fő motivumának szánt a két kurátor, Yvonne Farrell és Shelley McNamara.
Az angolok debütálása hatalmas tömeget vonzott, nem véletlenül emeltük ki mi is őket a beharangozókban. Terjedelemes beszédekkel, és Kate Tempesttel készültek, aki – mint később a városban két londoni turistától megtudtuk – nagyon „nagynak” számít Angliában: performanszaira, dalaira, verseire milliók figyelnek. A britek tehát nagyban gondolkodtak, és ugyan a fődíjat nem nyerték meg, a Biennálé zsűrijétől kaptak egy külön említést.
A legjobb nemzeti projektnek járó Arany Oroszlán-díjat egyébként a Svizzera 240 – House Tour című kiállításával Svájc nyerte el a 16. Velencei Építészeti Biennálén; a Freespace című főkurátori kiállítás résztvevői közül pedig Eduardo Souto de Moura portugál építészt jutalmazták Arany Oroszlánnal a szombati díjátadón.
A Biennale azonban nem csak a díjakról és építészetről szól, hanem a networkingről és socializingról:
pezsgővel a kézben egyik megnyitóról és afterpartiról a másikig csapódni és közben Velencében élő izraeli építésszel, magyar származású dél-afrikai vállalkozóval, velenceiekkel, szerb rádiósokkal, építésznövendékekkel, trécselni, ha nem is követelmény, de nagyon ajánlott élmény.
A Giardini és az egészen zseniális Arsenale lélegzetelállító helyszínek, de a velencei grandeur igazán az olyan helyeken érhető tetten, mint a Palazzo Mora vagy a Palazzo Bembo, ahol a European Cultural Center rendez kiállításokat. Egy megnyitón kitámaszkodni a 15. században épült palota második emeleti teraszáról, miközben három zenész dzsessz-sztenderdeket simogat ki a hangszereiből, és proseccóval a kézben nézni a Canale Grande forgalmát nem csak egy program, hanem egy életérzés – rövid ideig tart, de nehéz elfelejteni.
Rossz hír, hogy a csúcsnyüzsgés a Biennálé első két napján a legerősebb, a jó hír, hogy november 25-éig a fent említett helyszíneket, tárlatokat bárki megnézheti, sőt, programok is bőven lesznek még, így a nagyközönség is felszippanthat egy kis Biennalé-atmoszférát.
Ez is érdekelhet:
Négy nap és fél tucat izgalmas hely, pár órányi autózásra a határtól. Nyomtunk egy kövér gázt, és meg sem álltunk Észak-Olaszországig.
(A szerző fotói, Getty Images, Unsplash)
biennálé | la biennale architettura di venezia | arsenale | nagy sztori | építészet
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!