A járatlan utak nehezek. És okkal azok. Olyan világhírű látnivalókat mutatunk, melyek megközelítéséhez erő, kitartás, türelem és szerencse szükséges.
Baia do Sancho
A világ legszebb strandjainak egyike Baia do Sancho (és erről „papírja” is van), ez a Brazília partjaitól nem messze található kis sziget. Vagyis, talán mégis messze van, mert nagyjából egy órát kell repülni oda a szárazföldről – és csupán két városból, Reciféből és Natalból indulnak járatok.
A híres strand a Parque Nacional Marinho de Fernando de Noronha nemzeti park része, tehát oda belépőt kell vásárolni, hogy aztán kezdetét vegye egy csöppet sem veszélytelen túra a partra, amely fából tákolt ösvényen, keskeny alagúton, meredek sziklafalak között vezet, és még egy szintén meredek létrán is le kell ereszkednie a bátor vállalkozónak. Az odaút ráadásul összehangolást igényel a parkőrökkel és a visszatérőkkel, merthogy a szűk ösvényt egyszerre kevesen használhatják.
The Wave
Az Arizona és Utah határán fekvő hullámformájú homokkő alakzat akkor katapultált legtöbbünk bakancslistájára, amikor a Microsoft a Windows 7 háttérképei közé tette. Hirtelen annyian lepték el a tényleg csodálatos helyet, hogy veszélybe került annak ökoszisztémája, ezért korlátozni kellett a látogatók számát.
Ennek eredményeként naponta csupán húsz ember léphet be, így a Wave napjaink egyik legáhitottabb helye lett.
Nem elég, hogy lottóötössel felérő mázli kell ahhoz, hogy saját szemünkkel lássuk (sorsolnak a jelentkezők közül), a House Rock Valley Roadon haladva jó néhány mérföldet nehezített körülmények között, az időjárástól függően akár járhatatlan utakon kell megtennünk érte.
Hillier-tó
A szokatlan színű, ausztráliai tavat nem lesz egyszerű kipipálni a listán. Még mindig rejtély a tudósok előtt egyébként, miért ilyen színben pompázik, a legvalószínűbb magyarázat szerint egy alga felelős a rózsaszín világért.
A megközelítése elég bajos: a kontinens nyugati felében, a Cape Arid Nemzeti Parkban található, hetven mérföldre Esperance-tól, és mintegy nyolcórányi autóútra Perth városától. Chartergépet vagy hajót és vezetőt kell bérelni ahhoz, hogy láthassuk a víztükrét.
Ciudad Perdida
Kolumbia elveszett városát a Machu Picchu előtt hatszázötven évvel, 800 körül építették. A 1500-as években, a spanyol hódítás idején elhagyták, hogy aztán 1970 körül újra felfedezze magának a világ.
A Sierra Nevada de Santa Marta hegyei között rejtőző maradványokhoz három-hat napnyi kőkemény túrázás után lehet csak eljutni, meredek lejtőkön keresztül, olykor elviselhetetlen hőségben, rovartámadások közepette.
Húsvét-szigetek
A vulkanikus kőzetből kivájt szobrokat, az úgynevezett moaikat a 12. és a 16. század között készítették a polinéziai őslakosok – pontosan nem tudni, miért. A kilencszáz darab monumentális alkotás mindegyike valószínűleg ősök képmása lehetett.
Kimerítő repülőút árán lehet eljutni csak a legendás szobrokhoz – Chiléből.
Csak egy légitársaság indít járatokat a Húsvét-szigetekre, naponta csupán egy gép száll fel Santiagóból, és egy Tahitiről.
Mindkettő nagyjából hatórás utazást követően érkezik meg a történelmi helyre.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Getty Images, Unsplash)
húsvét-szigetek | hiuse rock valley | cuiudad perdidaIlyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!