Észak-Korea a héten megnyitotta határait egy kisebb csoportnyi nyugati turista előtt. Öt év óta először.
Az Egyesült Királyságból, Kanadából, Görögországból, Új-Zélandról, Franciaországból, Németországból, Ausztriából, Ausztráliából és Olaszországból érkező látogatók az első nyugati csoport voltak azóta, hogy a Covid-19 járvány idején az ország lezárta határait (tavaly egy orosz turistacsoport ment síelni).
Az ötnapos utat a pekingi székhelyű Koryo Tours szervezte meg 13 turista számára az északkeleti határvárosba, Rasonba. A cég vezetője, Simon Cockerell elmondta, hogy a látogatók a szárazföldön keresztül jutottak be Észak-Koreába Kínából. Gyárakat, üzleteket, iskolákat és az ország első két legfelsőbb vezetőjének (Kim Il Szung és Kim Dzsong Il) szobrát nézték meg.
Észak-Koreában szigorú szabályok vannak érvényben a külföldiekkel szemben, például tilos érzékeny helyeken fényképezniük, valamint csak helyi idegenvezetők kísérhetik őket.
A világ egyik legszankcionáltabb országaként Észak-Korea számára a turizmus a világjárvány előtt legitim külföldi valuta forrás volt. A dél-koreai hírszerzés által működtetett Institute for National Security Strategy szerint Észak-Korea turistáinak több mint 90%-a 2020 előtt a szomszédos Kínából érkezett. Amikor azonban a járvány megfékezése érdekében a világ egyik legszigorúbb Covid-zárlatát vezették be, a diplomatákat elküldték az országból, a határforgalmat pedig alaposan lekorlátozták. 2022 óta fokozatosan viszont enyhítenek a korlátozásokon és újra megnyitották a határokat. 2022 februárjában mintegy 100 orosz turistát engedtek be az országba, 2024-ben pedig már 880 orosz turista látogatott Észak-Koreába.
Szakértők szerint mindez annak a jele, hogy az ország vezetése szeretné újraindítani a nemzetközi turizmust, ezzel is segítve a küszködő gazdaságát. Kim Dzsongun észak-koreai vezető júniusban várhatóan megnyitja az ország keleti partvidékén található egyik kiemelt turisztikai helyszínt is.
Hagyományosan a jól szituált polgárok költöznek a remek kilátással, óriási tetőteraszokat kínáló penthouse-okba, Észak-Koreában azonban nem meglepő módon ez kicsit máshogy van: a phenjani felhőkarcolók lakásaiban inkább szegényebb, alacsonyabb státuszú lakosok élnek. Erre a Reuters hívta fel a figyelmet, bár azt gyorsan hozzátennénk, hogy a szegénységnek is vannak különböző lépcsőfokai, hiszen arról megannyi tudósítás beszámolt már, hogy a Phenjanban élők eleve kiváltságos helyzetben van az átlag észak-koreai polgárokhoz képest.
(Forrás: EuroNews, fotók: Unsplash, Getty Images, illusztrációk)
turizmus | turisták | utazás | határnyitás | külföldi | észak-korea
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!