Így alakul idén az utazási kedv a járvány előttihez képest

2022 első felében az Unióban töltött vendégéjszakák száma csak 14 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2019-ben, a járvány óta ez az arány még sosem közelítette meg ennyire a Covid előtti szintet.

Az Eurostat szerint 2022-ben 1,01 milliárd vendégéjszakát könyvelhettek el az európai szállások, míg 2019-ben ez a szám 1,8 milliárd volt. Ehhez képest 2020-ban mindössze 474,4 millió, 2021-ben pedig 406.8 millió volt a szálláson töltött napok száma. Ez azt jelenti, hogy 2021-ben 61 százalékkal, 2020-ban pedig 60 százalékkal kevesebb éjszakát foglaltak le az utazók, mint a járvány előtt.

2022-ben így mintegy 149 százalékkal nőtt ez az arány 2021-hez képest, és az első félév minden hónapjában magasabb volt.

A legnagyobb növekedés ugyanakkor áprilisban mutatkozott, amikor a korlátozások lazítása nagy lökést adott az utazókedvnek,

és a vendégéjszakák száma mintegy háromszorosával 177,6 millió éjszakára nőtt 2021 áprilisának 44 millió éjszakájához képest.

Ebben az évben 432,9 millió vendégéjszaka köthető külföldi turistákhoz, ami 154 százalékkal több, mint a 2020-as 170 millió éjszaka és több mint ötszöröse a 2021-es 86,4 milliónak.

A turisták ugyanakkor 22 százalékkal kevesebb éjszakát töltöttek el külföldön,

mint 2019-ben, a belföldi utazók azonban már csak 7 százalékkal aludtak kevesebbet szálláson 2022 első felében mint 2019-nek ugyanebben az időszakában.

Ebből is látszik, hogy 2022 első felében inkább belföldre utaztak az emberek, de a a belföldi és külföldi vendégéjszakák száma is növekvő tendenciát mutatott a hónapok során: míg januárban 56,7 millió éjszakát foglaltak le az utazók a saját országuk szállásain, júniusra ez 152,4 millióra nőtt, a külföldi utazások esetében pedig 32,7 millióról 137,2 millióra emelkedett.

2022 első felében összesen 579,1 millió vendégéjszakát töltöttek belföldön turisták, ami az ebben az időszakban eltöltött összes vendégéjszaka 57 százaléka. Ez az arány 2019 azonos időszakában 53, míg 2020-ban 64, 2021-ben pedig 79 százalék volt.

A magyarok egyik kedvenc úti célja idén is Horvátország volt, de hazánk is népszerű volt idén a külföldi turisták körében.

(Forrás: Schengen Visa Info, képek: Getty Images, Unsplash)

vendégéjszaka | utazás | statisztika | vendégéjszakák | eurostat

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom