Karácsony környékén nem lesz egyszerű a vonatozás ezeken a járatokon

Sztrájkot hirdetett az Eurostar nemzetközi vasúttársaság biztonsági személyzete.

Az Eurostar járatai Londont Párizzsal, és más európai nagyvárosokkal, például Brüsszellel, Amszterdammal és Roterdammal kötik össze. December 16-ára, 18-ára, 22-ére és 23-ára azonban sztrájkot jelentett be az egyik brit szakszervezet, amely szerint ez "súlyosan érinti majd" az Eurostar szolgáltatásait a karácsonyi időszakban.

"A biztonsági személyzet elengedhetetlen ahhoz, hogy az Eurostar jól működjön, és szégyenletes, hogy a dolgozók nem kapnak tisztességes bért" mondta Mick Lynch, az RMT (A Vasúti, Tengerészeti és Közlekedési Dolgozók Országos Szakszervezetének) főtitkára.

Nem akarjuk keresztülhúzni az emberek utazási terveit, de a tagjainknak béremelésre van szükségük, és a vezetőség csak így fog minket meghallgatni

tette hozzá.

Az Eurostar szóvivője elmondta, hogy folyamatban vannak a megbeszélések az érintett dolgozókat foglalkoztató Mitie-vel, és tájékoztatni fogják az utasokat a menetrend esetleges változásairól.  Mint a Mitie hozzáfűzte, prioritásként kezeli, hogy fenntartsa a megszokott szolgáltatásokat, és az utazások során minimálisak legyenek a fennakadások.

Az elmúlt néhány hónapban többször is sztrájkoltak a brit vasutasok, hogy jobb fizetést és munkakörülményeket érjenek el, és további munkabeszüntetések jöhetnek több másik cégnél is az országban december 13-án és 14-én valamint 16-án és 17-én, emellett jövő év január 3-án és 4-én, illetve 6-án és 7-én.

A sztrájkok ellenére Nagy-Britannia legmagasabban haladó vasútja a jövő év elején ismét munkába áll, és ha a vonatközlekedés nem is, a repülés hamarosan sokkal gördülékenyebb lehet, hála egy új eszköznek.

(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)

 

Nagy-Britannia | vonat | eurostar | sztrájk | közlekedés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom