Ezek a világ legveszélyesebb útjai

Számtalan félelmetes és hírhedt útszakasz található a nagyvilágban, melyeket csak bátraknak vagy tapasztalt sofőröknek ajánlanak. Vagy még nekik sem. Ezekből mutatunk be ötöt.

Death Road, Bolivía

Baljós becenévet kapott a hivatalosan North Yungas-ként ismert bolíviai útszakasz.

Rendkívül kockázatos végigmenni a hegyoldalon, hiszen félelmetes hajtűkanyarokkal nehezíti a haladást, ráadásul védőkorlát nélkül, és ha mindez nem lenne elég, alatta hatszáz méter mély szakadék húzódik. Ennek ellenére meglehetősen népszerű a turisták körében.

Karakoram, Pakisztán és Kína között

Az egykori Selyemút részeként a 4700 méter magasan lévő Khunjerab-hágóra vezet fel. Régen a Vér Völgyének nevezték, mert előszeretettel támadtak rablók az arrafelé járókra.

Manapság már nem valószínű, hogy banditák támadják meg a gyanútlan autóst, a magashegyi út ellenben továbbra is veszélyekkel telinek számít a gyakori földcsuszamlások, áradások és földrengések miatt.

Skippers Canyon Road, Új-Zéland

Sok mindent elmond róla, hogy az autóbérléssel foglalkozó társaságok nem kötnek biztosítást, ha valaki a Skippers Canyonon át tervezi az útját a bérelt kocsival.

Mély szakadékok és a rohanó Shotover-folyó jellemzi az utat, melyet még az 1800-as években bányászok építettek.

James Dalton Highway, Alaszka

Az örökké fagyos, 666 kilométer hosszú etap mindössze három települést érint.

Az Északi-sarkkört is magában foglaló utat Földünk legmagányosabb útjának nevezik.

A nagyrészt téli időjárási körülmények miatt a látótávolság meglehetősen kicsi Alaszka ezen felében, nem is szabad túlélő-felszerelés nélkül nekivágni.

Stelvio-hágó, Olaszország

A 2758 méter magasban elterülő Passo dello Stelvio Európa egyik leghíresebb és legmagasabb hágója. A több tucat hajtűkanyarból álló, szemkápráztató panorámát kínáló útvonalán minden autósnak életében legalább egyszer végig kell tekernie a kormányt.

Utóbbi mozdulatsort szó szerint értse az, akinek a bakancslistáján eddig még nem szerepelt a Bormio és Trafoi-völgy közti SS38-as etap, mert az elképesztően nehéz utakon haladó hegyi szerpentin összesen hetvenöt keskeny és szűk kanyart kínál.

Ha veszélyes helyett szép útszakaszt keresel, akkor ezt ajánljuk: az Atlanti-óceán útja képes feltárni előttünk Norvégia minden szépségét, hiszen gyönyörű tengerparti tájakról indulva, változatos szigeteken keresztül vezet el a csupasz sziklákig, ahol megcsodálhatjuk a naplementét. Nem véletlenül tartják sokan a világ legszebb útszakaszának.

(Forrás: EuroNews, fotók: Getty Images, Pixabay, Unsplash)

veszélyes | nagy sztori | világ | kaland | lista

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom