Kedves Mark! Most akkor töröljem magam a Facebookról?

Az elmúlt hetek Facebook-körüli botrányai nem elsősorban Mark Zuckerbergről és nem csak a Facebookról szólnak. A problémák nem náluk és velük kezdődtek és nem is náluk érnek majd véget, de míg kitalálják a megoldást, ezt-azt érdemes nekünk is végiggondolni.

Van valami közös Mark Zuckerbergben és bennem, azonkívül persze, hogy zavarba jövünk, ha öltönyt kell húzni. Általános iskola nyolcadik, kiskamasz vagyok, de nagykamasznak érzem magam. Angolóra van, és mindenre figyelek, csak Magdi nénire nem. Beszélgetek a padtársammal. Olvasok. Rendezgetem az edzéscuccokat a táskámban. És bármikor azt mondja Magdi néni, hogy “Balázs, fejezd be”, azt mondom, hogy “Elnézést”. Komolyan gondolom, nem akartam én ártani az oktatás rendjének. Elszégyellem magam, majd elfelejtem, hogy elszégyelltem magam, és folytatom, amit előtte csináltam. Magdi néni türelmes asszony, tízszer-tizenkétszer játsszuk el ezt, mire egyszer azt mondja, hogy “Mi lenne, ha nem kérnél többet elnézést, és cserébe befejeznéd, amit csinálsz?”.

Mark Zuckerberg hasonló helyzetben találta magát múlt héten az Egyesült Államok Kongresszusa előtt. És nem az a fontos, hogy elhisszük-e neki, hogy őszintén kért elnézést.

Ha nem fizetsz érte, te vagy a termék

Amikor a hetvenes években ez a televízióval kapcsolatban fogalmazódott meg, sokkal egyértelműbb volt mindenki számára az üzleti modell, amit elfogadott, amikor leült egy katódsugárcső elé: szinte ingyen kapok valamit, cserében a figyelmemet áruba bocsátják, miközben én pisilek. Az interneten lényegesen kényelmesebben elférnek egymás mellett teljesen eltérő üzleti modellek, komoly, és gyakran fölöslegesnek tűnő erőfeszítés a felhasználóktól, hogy megértsék, a szolgáltatás, amit használnak, hogyan tud életben maradni.

Mindeközben sokan úgy gondolják, a hirdetésalapú működést választó derék internetes vállalkozó egyszerre csak egy irányban lehet igazán elkötelezett: vagy a felhasználói (az internetező tömegek) felé, vagy a vásárlói (a hirdetők) felé. Ha már bele kell harapnom valakinek a kezébe, akkor az nem az lesz, amelyik épp nyújtja felém a pénzt.

Innen indul a vita: értjük-e, hogy itt éppen az adatainkkal kereskednek cserében azért, hogy megtaláljuk a régi osztálytársakat, a túloldalra szavazókat blokkoljuk, a hasonlóan gondolkodóknak pedig lájkoljuk a fotóit? Tudjuk-e, hogy minden, amit a platformon teszünk, segít a hirdetőknek, hogy eladjanak nekünk valamit?

A fácsén olvastam

Az elmúlt években a Facebook a felhasználók zömének elsődleges hírforrása lett: a hírfolyamban kényelmesen megfértek egymás mellett esküvők és összeesküvés-elméletek. Az oldal második, de szintén könnyen megmagyarázható bűne az volt, hogy több-kevesebb sikerrel semleges akart maradni, hogy ne váljon az amerikai törvények szerinti tartalomszolgáltatóvá: nem figyelte, hogy a platformon megosztott hírek igazak-e, veszélyesek-e, annyi volt csak a fontos, hogy érdekeljenek bennünket. Mivel szívesebben töltünk időt olyan környezetben, ahol minden és mindenki a saját véleményünket igazolja vissza, szépen lassan buborékot vont körénk olyan hírekből, amelyeknek a valóságtartalmáról senki sem győződött meg. A hírek pedig véleményeket formálnak. Így a Facebook egyszercsak politikusok, pártok, sőt, titkosszolgálatok eszköze lett: tudatosan kihasználva a hibáit, választásokat lehetett megbillenteni.

És eddig még nem hibázott senki

A fentiek nem váratlan és meglepő hibák, mint amikor kiesett az Alfámból a féltengely egy piros lámpánál. Ezek bekalkulált rizikók, mint amikor megvettem azt a drága kis 147-est.

A törvényhozás akkor vetette fel Zuckerberggel az öltönyt, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem csak rendszer alapvető vonásai problémásak, hanem hogy mulasztások sorozatával a felhasználóik és a felhasználóik ismerőseinek az adatai rossz kezekbe kerülhettek. Ha az “adat” kicsit absztrakt volna, akkor a “magánlevelezés” talán már jelzi, mennyire ijesztő volt a helyzet néhány éve, amikor a Cambridge Analyticánál és hasonló vállalatoknál nagyokat pacsiztak örömükben a stratégák.

Akkor mi legyen?

Most, hogy a világ leghatalmasabb emberei beráncigálták a világ egyik leghatalmasabb emberét, a világ egyik leghatalmasabb embere pedig nem ájult el ijedtében, és kibírta röhögés nélkül, hogy a túloldalon ülők nem tudják megkülönböztetni a Whatsappet az e-mailtől, mindenki elkezdhet szépen dolgozni a megoldáson. Lehet, hogy lesz fizetős és hirdetések nélküli Facebook. Lehet, hogy mostantól sosem kerülnek illetéktelenekhez a platformon tárolt adatok. Elképzelhető, hogy a hírszolgáltatók és a közösségi média szimbiózisban fogja életben tartani egymást.

A tőzsde elsőre hitt Zuckerbergnek: a meghallgatások alatt 17 milliárd dollárral nőtt a cég értéke.

Optimizmus ide vagy oda, nekünk azért érdemes kétszer végiggondolni, milyen adatot bízunk másokra. Muszáj-e azt a képet feltenni, azt a státuszüzenetet megírni, kapcsolati állapotot átállítani.

Algoritmusok helyett a saját gondolkodásra bízhatjuk a hírfogyasztásunkat, ami kicsit fárasztóbb, de cserében azt olvassuk, ami minket foglalkoztat, nem azt, ami az ismerőseinket és az orosz titkosszolgálatot. Aztán előbb vagy utóbb minden olyan érthető és kiszámítható lesz, mint a tévében a reklámblokk. Ha jól csinálják, talán még pisilni se fogunk kimenni.

Pőcze Balázs az egyik legnagyobb hazai reklámügynökség, a Mito társalapítója és kreatívigazgatója. Saját elmondása szerint melegítőben járt iskolába, és füzetbe gyűjtötte a kedvenc website-jait, amelyek közül a legjobbakat ki is nyomtatta. Ezen a linken olvasható a többi cikke, amelyek szerintünk olyan jók, hogy ha még gyerek lenne, biztosan kinyomtatná őket.

Ez is érdekelhet:

kongresszus | facebook | jog | adat | mark zuckerberg