A Ryanair bejelentette, hogy csökkenti a viteldíjait, miután több online platform is „hirtelen” leállította a járataira szóló jegyek eladását, így több üres hely marad a gépeken.
December elején többek között a Booking.com, a Kayak és a Kiwi is kivonta a Ryanair járatait az értékesítésből, így januárban a megmaradó ülőhelyekhez alacsonyabb áron lehet hozzájutni.
A légitársaság ugyanakkor hozzátette, hogy a jelenlegi, márciusban záruló pénzügyi évében nem számít arra, hogy a döntéseknek „érdemi” hatása lenne az utasszámra vagy a profitra vonatkozóan. A cég részvényei ugyanakkor a bejelentés után rögtön esésnek indultak.
A cég és az online platformok között valójában már évek óta tart a feszültség.
A légitársaság „kalózoknak” bélyegezte az irodákat azzal vádolva őket, hogy aránytalanul nagy jutalékot vonnak le. Korábban arra is panaszkodott, hogy az utazási irodák helytelen utasinformációkat adtak meg neki. A platformok viszont az ügyfeleikkel szembeni bánásmód miatt kritizálták a légitársaságot, mondván, a közvetítőn keresztül foglaló utasokat személyes adataik átadására kényszeríti egy bonyolult folyamat során.
A londoni Legfelsőbb Bíróság októberben kétmillió fontot ítélt meg az On The Beach utazási irodának, amely a járvány idején elmaradt utak miatti visszatérítések okán perelte a légitársaságot.
A Ryanair decemberben tizenkét és félmillió utast szállított, ami kilenc százalékkal több, mint az előző évben. A rivális Wizz Airrel ötmillióan utaztak, ami tizenkilenc százalékos növekedést jelent.
A Ryanair egyébként már korábban beharangozta, hogy az utazók kevesebb akciós jeggyel találkozhatnak majd a következő években, és ha ez így megy tovább, valóban felmerülhet a kérdés, hogy tényleg mindig olcsóbbak-e a fapadosok, mint a normál járatok.
(Forrás: Financial Times, képek: Getty Images)
fapados | jegyvétel | jegyárak | jegyvásárlás | Ryanair | csökkenés
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!