A fapadosok népszerűbbek, mint valaha

A Wizz Air és a Ryanair utasainak száma is ugrásszerűen emelkedik.

A Ryanairrel májusban 17 millióan utaztak, ami megdöntötte a korábbi havi rekordot, a 2022 augusztusit, amikor 16,9 millió utast szállított a cég. A tavaly májusinál tíz százalékkal többen keltek most útnak a fapadossal.

Ez megfelel a légitársaság célkitűzésének, mely szerint ebben a pénzügyi évben tíz százalékkal szeretné növelni az utasainak számát, ami összesen 185 millió turistát jelentene.

Májusban több mint 94 400 járatuk indult útnak, a kihasználtság pedig 94 százalékos volt, ami két százalékkal több a tavaly májusinál.

A Wizz Air gépeire a múlt hónapban valamivel több mint ötmillióan szálltak fel, ami 22,1 százalékos növekedés 2022 májusához képest, a kihasználtság 90,2 százalékos volt.

Az emberek utazási kedvét jól mutatja, hogy a Heathrow-n az év első három hónapjában 74 százalékkal nőtt az utasok száma 2022 ugyanezen időszakához képest. Ennek ellenére még mindig 139 millió fontos korrigált veszteségről számolt be ebben az időszakban a légikikötő.

A Ryanair egyébként rendszeresen beszél a jegyek drágulásáról, miközben más légitársaságok is kezdenek bevezetni bizonyos fapados stratégiákat ledvezőbb jegyárak mellett.

(Forrás: Sky News, képek: Getty Images)

 

utasok | wizzair | Ryanair | fapados | népszerűség

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom