Romantikus luxus olasz módra: kiadó A Fehér Lótusz extravagáns palermói villája

A neoklasszikus Villa Tasca gyökerei egészen az 1500-as évekig nyúlnak vissza.

Az HBO A Fehér Lótusz című sorozata nem fukarkodik a luxussal: míg az első évadot egy hawaii ötcsillagos üdülőhelyen forgatták, a második évadban főleg a taorminai Four Seasons San Domenico Palota került a fókuszba, de szerepet kapott benne egy másik előkelő szicíliai épület, a Villa Tasca is. Egészen pontosan a második évad harmadik epizódjában látható, ahol Daphne (Meghann Fahy) és Harper (Aubrey Plaza) szobát foglal a film szerint Noto városában.

A palotában minden adott a kényelemhez:

négy, saját fürdőszobával felszerelt hálószoba, zeneszoba, biliárdterem, bár és személyzet várja a vendégeket.

Emellett egy húsz hektáros, medencés kertben lehet elfelejteni a világ gondjait.

A belső térben pazar dupla lépcső és nagy belmagasság gondoskodik az eleganicáról, a falakat díszítő freskókról nem is beszélve.

A villát legalább három éjszakára lehet lefoglalni, maximum nyolc főre, éjszakánként 4814 fontért (2 millió 174 ezer forintért, vagyis fejenként 271 685 forintért). Három éjszaka nyolc főre 14506 fontba, vagyis 6 millió 549 ezer forintba, fejenként 818 700 forintba kerül.

A lazaság dél-olasz fővárosa, Palermo a villán túl is magával ragadó, ahogyan azt egy magyar fotós is megmutatta.

(Forrás: TimeOut, képek: Airbnb)

villa tasca | szicília | fehér lótusz | olaszország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom