Felmentik a beoltottakat a korlátozások alól Németországban

Felmentést kaphatnak a járványügyi korlátozások alól a koronavírus ellen védőoltással rendelkezők Németországban az utolsó adag oltás beadása utáni 15. naptól – írta a Bild am Sonntag nevű német lap.

Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter a lapnak elmondta, hogy a negatív SARS–CoV–2-leletnek megfelelő bánásmód jár majd az úgynevezett teljes védőoltás esetén, vagyis ha az illető megkapta az oltást vagy több adagból álló oltásból az összes adagot.

Ez a szabály azt jelenti, hogy a harmadik járványhullám megtörése után következő, "teszteléses alapú nyitási lépések" idején a teljes oltással rendelkezők

külön Covid-teszt nélkül mehetnek például fodrászhoz vagy a korlátozások lazítása révén ismét megnyíló boltokba, és külföldi út után nem kell karanténba vonulniuk.

A tervezett szabályt a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) minap elkészített szakvéleményére alapozzák, amely szerint egy beoltott az utolsó adag beadása utáni tizenötödik naptól kezdve kisebb valószínűséggel terjeszti a vírust, mint egy tüneteket nem mutató fertőzött, akinél negatív eredményt jelez az antigén gyorsteszt.

Jens Spahn elmondta, hogy a szövetségi kormány és a járványügyi védekezés helyi feladataiért felelős tartományi kormányok együttműködésével

heteken belül bevezetik az RKI szakvéleményére épülő új szabályt.

A Bild az összeállításában hozzátette: az egyelőre nem ismert, hogy a könnyítések a fertőzésen átesett csaknem hárommillió emberre is vonatkoznak-e majd. Ezzel kapcsolatban Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter kiemelte: egyelőre nem tudni, hogy meddig tart a fertőzés utáni immunitás.

Németországban egyelőre kizárólag két adagból álló oltást alkalmaznak a vírus ellen, a Pfizer/BioNTech-, az AstraZeneca-, és a Moderna-féle vakcinát. A teszteléses nyitáshoz szükséges két adag oltást Németországban péntekig a lakosság 5,2 százaléka – 4 334 150 ember – kapta meg, legalább egy adagot pedig kicsivel több mint tízmillióan, ez a német lakosság 12,1 százaléka.

Nem csak Németország kacérkodik a nyitással: Szerbiában például már hétfőn kinyitnak a kávézók és éttermek teraszai, Kína viszont szigorít, és csak kínai vakcinával oltottakat enged az országba.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom