Akkor is kell táncolni, ha fáj – Felméry Lili-interjú

Felméry Lili, a Magyar Nemzeti Balett magántáncosa elbűvölő egyéniség: éteri szépségű, kedves és – nem tudunk jobb szót: classy. Beszélgetés táncról, szenvedélyről, önbizalomról, és arról, ami nélkül egy karácsony sem lehet tökéletes.

Ilyen volt a java

„Még csak huszonegy éves, de irigylésre méltó dicsőséglista áll mögötte – első helyezések nemzetközi balettversenyeken, Junior Prima-díj, fellépett Ázsiában, Amerikában és féltucatnyi európai országban, a balett világbajnokságaként számon tartott lausanne-i versenyen tizenhét éves korában elnyerte a legjobb balerinának járó díjat, aztán hét hónapot a londoni Királyi Balett Akadémiáján tanult, tizennyolc évesen már főszerepet táncolt a Magyar Állami Operaházban – és a java csak ezután jön."

Így írtam Felméry Liliről 2012 nyarán, azaz bő fél évtizede. Öt és fél év az nem kevesebb mint hatvanhat hónap, ami nagyjából 2007 nap, ez pedig olyan szám, ami már nagyító nélkül is jól látható. Ám őt mintha elkerülte volna az idő múlása: huszonhat évesen is ugyanolyan makulátlan és törékeny, mint 2012-ben, egyedül talán a tekintete lett komolyabb. Ez a törékenység persze megtévesztő, egy balerina valószínűleg van annyira kemény, mint egy élsportoló, aki a gyerekkorát feláldozva megszállottan hajtja magát a tökéletesség felé. Lili hatéves kora óta táncol, gyakran akkor is, amikor a mozgás komoly fájdalommal jár.

– "Három éve volt egy komolyabb térdsérülésem, de szerencsére műtéti beavatkozásra nem került sor. Komoly sokk tehát nem ért, de volt olyan, hogy le kellett mondanom premiert. Ha sérülten, vagy fájdalommal kell dolgozni, az mindig nehéz időszak egy táncos életében.

Dolgoztam úgy is, hogy fájt, de a balerinák fájdalomküszöbe szerintem magasabban van az átlagosnál."

Táncolni azt jelenti, hogy az ember olyan szobrokat alkot meg, amik csak egy pillanatra láthatók.

Erol Ozan

A Beethoven utcai Madách Táncművészeti Stúdióban vagyunk, itt is edzenek a Magyar Nemzeti Balett táncosai, köztük Felméry Lili is. A Magyar Állami Operaházban nagyszabású korszerűsítési munkálatokat végeznek, így a balettelőadásokat 2019-ig az Erkelben és a Nemzeti Táncszínház szervezésében a Müpában tartják meg. Kora délután van, próba csak este hétkor kezdődik, a terem üres, csak mi vagyunk itt. Miközben a fotósunk kéréseinek türelmesen eleget tesz, figyelem őt, nézem, amint olyan szobrokat alkot meg, amelyek csak egy pillanatra láthatók. Öt évvel ezelőtt meglepett a fegyelmezettsége, most viszont sokkal természetesebb ez az önfegyelem és alázat, ami úgy veszi körbe, mint egy aura. Beszélgetés közben szerencsére már felenged, a hangja élettel teli, sokat mosolyog, és nevetni sem esik nehezére.

– "Hogy másképpen élvezem-e a táncot, mint öt éve? Ez egy nagyon érdekes kérdés. Szerintem ma is ugyanazon a hőfokon égek, ha táncról van szó, és ugyanazzal a szenvedéllyel állok hozzá, mint fél évtizede."

„Új rendezésben, új koreográfiával került ma este színre a jó gyermekek öröme, Csajkovszkij édes szavú, kissé álmosító balettje, a Diótörő. Szemere Árpád, vette kézbe a darabot, s a régi mese és rendezés nem egy sántítását, következetlenségét kijavítva mindenképp eleven, jól pergő és érthető képsorozattá formálta át. A darab középpontjába a kis Klárikát helyezte, aki a Diótörő babát kapja karácsonyra és azután végigálmodja a továbbiakat”.

Így írt a Pesti Hírlap 1929. december 22-én év végi programajánlójában. Nos, nyolcvanhat év elteltével mintha semmi sem változott volna, december 23-án ugyanis ismét a Diótörő volt műsoron az Operában (vagyis az Erkelben). A főszerepet ezúttal azonban nem Bodnár Erzsi, hanem Felméry Lili alakította, aki számára Csajkovszkij darabja és a karácsony valósággal elválaszthatatlanok.

– "Én el sem tudom képzelni a decembert Diótörő nélkül. Nekem ez már maga az ünnepre való felkészülés. A következő előadásomat szinte a Jézuska hozza!" – nevet fel. – "A közönség is más ilyenkor, más a hangulat, más az ováció és mi, színészek is másképpen éljük meg ezeket az előadásokat."

Az opera, mint rockcirkusz

A Magyar Állami Operaház százharminchárom éve működik, mégis idén szeptemberben indult először erdélyi-partiumi turnéra. Az opera sztárjai rockzenekarokat megszégyenítő külsőségek között indultak meg a határon túlra: tizenkét kamion, kilenc busz és a Magyar Állami Operaház szólistái, a Magyar Nemzeti Balett, az Opera Zenekar és az Opera Kórus összesen 380 művésze indult útra a turné első etapjának számító szeptember 4. és 21. közötti időszakban. Ez a kulturális invázió összehozta a társulatot, ráadásul a nyolc erdélyi városban olyan ovációval fogadták a művészeket, ami a jóhoz hozzászokott budapesti közönségre például már nem jellemző.
– "Az erdélyi turné tényleg különleges élmény volt. A közönség mindenhol nagy szeretettel fogadott bennünket, az előadások előtt eljátszott magyar Himnusz kivételesen egyedivé tette a hangulatot."

A tökéletességnek ára van

Jelenleg már a nyolcadik szezonját tölti az Operánál. Az elmúlt öt év nagyon sok eseményben bővelkedett, de úgy érzi, ennyi idő kellett hozzá, hogy belejöjjön a színházi létbe. Ugyanakkor, amíg pályája elején nem félt semmitől, most már megfontoltabb, átgondoltabb és tudatosabb. Ennek ellenére megpróbál mindent elkövetni, hogy az alakításaiból kihozza a maximumot, és a tőle elvárható legmagasabb szinten teljesítsen.

– "Első hallásra viccesnek tűnhet, de én egy önbizalomhiányos emberke vagyok, és ez az elmúlt öt évemre különösen igaz. Nekem sokszor nehezemre esik reálisan látni magam, és nehéz elhinnem magamról, hogy képes vagyok bizonyos dolgokra. Ez egy olyan probléma, amin kőkeményen kell dolgoznom. Nagyon fontos az önmagamba vetett hit, mert bizonyos helyzetekben az már félsiker tud lenni. Van bennem egy hajlam az önostorozásra: ha elkövettem egy hibát, volt, hogy évekig nem tudtam magamnak megbocsátani. De igyekszem fejlődni, igyekszem elfogadni, hogy hibázhatok, és igyekszem a hibáimmal együtt is felvállalni magam."

Meglátjuk, mit hoz a jövő

A megszállottsága, ha csak egy hajszálnyit is, de csökkent: régebben még a nyári szünetben is kurzusokra járt, de a nyarakat manapság már a családdal és pihenéssel tölti. Nagy szerepálma a Spartacus Flaviája, öt év múlva szeretne már legalább egy gyereket, és már a balett utáni életén is gondolkozik.

– "Ez egy állandó kérdés bennem, már évek óta, de még nem találtam meg a választ. Sokan tanítani kezdenek, de én még nem tudom magamat ebben a helyzetben látni. Jó pedagógusnak lenni hatalmas felelősséggel jár. A balett biztosan az életem része marad, de hogy mit hoz konkrétan a jövő, azt én is izgalommal várom…"

(Fotó: Hartyányi Norbert)

Ez is érdekelhet:

magyar nemzeti balett | balett | magyar állami operaház | nagy sztori | balerina